Jelentősen drágulnak a magánerős, saját célú építkezésre alkalmas kisebb lakóövezeti és külterületi telkek úgy Budapesten, mint a legtöbb megyei jogú városban. Eközben a beépítetlen helyek száma szűkül, a kínálatban pedig egyes nagyvárosokban egyre kisebb telkek jelennek meg. Az Ingatlan.com Magyar Nemzet részére készített összegzése szerint a megyei jogú városokban egy év alatt átlagosan mintegy tizedével drágultak a családi vagy ikerház építésére alkalmas helyek, miközben a kínálat tíz százalékkal csökkent 2018 augusztusához viszonyítva.

55 millió forint a telkek átlagára

A többi nagyvárossal összevetve magasan kiemelkednek a fővárosi árak. Míg egy éve Budapesten mintegy 49 mil­lió forintot tett ki az 1500 négyzetméternél kisebb telkek átlagára, ma 55 millió forintért kínálják ezeket. Természetesen nagyon nagy a szórás, mert a külső pesti kerületekben még lehet találni kisebb telkeket 20-25 millió forint körüli áron.

Ezzel szemben a budai oldalon Budafokon sincs már értelmezhető kínálat 30-40 millió forintnál olcsóbban, a III. kerület külső részein pedig ennél jóval többet kérnek egy-egy jobb adottságú telekért. Nem beszélve a klasszikus budai zöldövezetet alkotó II., XII. és XI. kerületről, ahol akár százmilliós nagyságrendben érhető el az építésre alkalmas helyek ára.

A budapesti telkek drágulása miatt a fővárosból egyre többen költöznek ki azok közül, akik saját családi házban képzelik el a jövőjüket. Az otthonteremtést elősegítő és emelkedő mértékű állami támogatások sok fővárosit is arra ösztönöznek, hogy a lehető legnagyobb mértékben használják ki ezeket, amit Budapest határain kívül sokkal hatékonyabban tudnak megtenni. Az agglomeráció településein a fővárosi árszint töredékéért tudnak telket vásárolni – elemezte a Magyar Nemzetnek az adatokat Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.

Az agglomárciót választják sokan

Hozzátette, hogy még a megyei jogú városnak számító Érden is a budapesti árak harmadáért lehet megfelelő építési telekhez hozzájutni. Sokatmondó ugyanakkor, hogy Érden zajlott le az egyik legnagyobb mértékű drágulás: míg a tavaly augusztusi kínálat szerint 12 és fél millió forint volt az ottani építési telkek átlagára, ma több mint 17 millió, vagyis egy év alatt csaknem 40 százalékos áremelkedés zajlott le a városban.

Ami a vidéki nagyvárosokat illeti, az adatok szerint a legfelkapottabb megyeszékhelyeken jellemzően szűkül a kínálat. Ráadásul ahogy emelkednek az ingatlanok négyzetméterárai, úgy a telkeket is egyre drágábban lehet megvásárolni. Balogh László szerint ez azonban nem általános jelenség.

A portál adatai szerint Budapest után Sopronban kell a legtöbbet fizetni az 1500 négyzetméternél kisebb telkekért, átlagosan húszmillió forintot, ezt követik az érdi árak. Szegeden 15, Egerben 13 és fél, Székesfehérvárott 12 millió forint egy-egy telek jellemző ára. Míg Salgótarjánban ma is átlagosan mindössze kétmillió forintért kínálják a kisebb építési telkeket, de Zalaegerszegen is alig több mint négymilliót kell értük fizetni.