A családtámogatások új fejezetének indulása, tavaly július óta töretlen az érdeklődés – összegzett a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Elmondta: azt tapasztalták, hogy a Családvédelmi Akcióterv keretében igényelt támogatások, így például a Babaváró Hitel iránt a koronavírus-járvány idején sem csökkent az érdeklődés.

Már várják annak a rendeletnek a megjelenését, amely lehetővé teszi, hogy a kismamák meghatalmazással élhessenek, és így ne kelljen személyesen bemenniük a bankba ügyet intézni.

Közölte: már várják annak a rendeletnek a megjelenését, amely könnyíteni fog e támogatások igénybe vételének lehetőségén. Az új szabályozás fontos eleme lesz, hogy a kismamák meghatalmazással élhessenek, és így ne kelljen személyesen bemenniük a bankba ügyet intézni.

A bizonytalan gazdasági környezetben előny, hogy a hiteltörlesztési moratórium a Babaváró támogatásra is érvényes.

– Ha valakinek szüksége van likviditásra, anyagi forrásokra, és tudja, hogy hamarosan családot szeretne alapítani, gyermekeket szeretne, akkor remek lehetőség a Babaváró hitel arra, hogy tízmillió forinttal megnőjön az anyagi mozgástere, hiszen ha megszületnek a gyermekek, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem kell visszafizetnie – emelte ki Novák Katalin.

Hangsúlyozta még, hogy a jelen gazdasági helyzetben a családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély, "ez lenne az utolsó, amihez nyúlnánk" – fogalmazott. A kormány a járvány alatt is biztosítani tudja ehhez a forrásokat, a gazdaság és a magyar emberek elmúlt 10 éves teljesítményének köszönhetően – tette hozzá az államtitkár.