Novák Katalin hangsúlyozta: a Családvédelmi Akcióterv arról szól, hogy Magyarországon ne legyen akadálya a gyermekvállalásnak; hogy egy fiatal pár tudja azt, ha családot szeretne alapítani, minden segítséget megkaphat mind a gyermekvállaláshoz, mind később a gyermekneveléshez.

A Családvédelmi Akcióterv keretében négy új támogatást igényelhetnek a családok július elsejétől.

A gyermeket tervező házasoknak szóló Babaváró Támogatás rendkívül népszerű, már huszonháromezernél is több fiatal pár igényelte – emelte ki az államtitkár. Hozzátette: a tízmillió forintos, szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönhöz nem kell, hogy az igénylők friss házasok legyenek, és az sem kizáró ok, ha már van gyermekük.

Nagy népszerűségnek örvend a Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is, az előzetes várakozásokat is felülmúlta már az első két hónapban az igénylők száma, több mint tizenegyezer kérelem érkezett – mondta.

Hozzátette: már háromezernél többen kérték a három- vagy többgyermekes családok jelzáloghitel-tartozásainak csökkentésére vonatkozó lehetőséget. Július elsejétől a második gyermek születésénél egymillió, a harmadiknál négymillió, majd minden további gyermeknél újabb egy-egy millió forintot engednek el a lakáscélú jelzáloghitelekből – részletezte.

Novák Katalin hangsúlyozta: már a használt ingatlanokhoz is igénybe lehet venni a 10, illetve 15 millió forintos kedvezményes kamatozású CSOK-kölcsönöket, és már sok százan éltek is ezzel a lehetőséggel.

Az államtitkár kiemelte: a jövő évi költségvetésben már szerepelnek azok az összegek, amelyek egyrészt garantálják a július elsején indult támogatásoknak, valamint a Négygyermekes édesanyák számára a jövő évtől biztosított teljes személyi jövedelemadó-mentességének és a Nagyszülői GYED-nek a fedezetét.

Novák Katalin arról is beszélt, hogy több bölcsődei hely olcsóbban lesz elérhető. Emellett egyre több gyerek kap ingyenesen tankönyveket és vehet részt ingyenes étkeztetésben. Mindez – kiegészítve a családi adókedvezménnyel és más családtámogatási formákkal – azt mutatja, hogy a kormány minden élethelyzetben igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik felelős módon szeretnének gyermeket vállalni és nevelni – tette hozzá az államtitkár.