Horváth Ildikó az új év első fővárosi babája és családja köszöntése előtt szerdán a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hangsúlyozta: a kormány családbarát szülészeteket épít Magyarországon. Közel tízmilliárd forintból olyan fejlesztések zajlanak az országban, amelyek a családalapítás, a gyermekvállalás és a gyermek születése körüli eseményt, illetve a szülés méltóságát támogató közeget, valamint a magas technikai felszereltséget, szakmai tudást elérhető közelségben biztosítják – tette hozzá.

Az államtitkár gratulált a fővárosban elsőként 0 óra 25 perckor született kislány mellett az országban elsőként, egyaránt 0 óra 1 perckor Nagykanizsán és Baján világra jött kisfiúknak és családjaiknak is.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: január elsejével a Családvédelmi Akcióterv két újabb intézkedése – a Nagyszülői GYED és a négygyermekes édesanyák élethosszig tartó személyi jövedelemadó-mentessége – lépett életbe.

Tájékoztatása szerint a Babaváró Támogatást – a Családvédelmi Akcióterv legsikeresebb intézkedését – már 60 ezren igényelték, jobbára a tízmillió forintos maximális összeggel. Hozzátette: a kormány már 500 milliárd forinttal támogatta a fiatal párokat abban, hogy életüket elindíthassák, vágyott gyermekeik megszülethessenek.

Révai Róbert, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója közölte: az intézményükben 0 óra 25 perckor született leánygyermek és édesanyja is egészséges.

Az orvosigazgató elmondta: a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és intézményei 150 millió forint pályázati forrásból valósítanak meg egyrészt műszerbeszerzést, másrészt infrastrukturális beruházást, melynek során három új szülőszobát is kialakítanak. Hozzátette: két másik projekt is folyamatban van a kórházban: a sürgősségi osztály fejlesztése, valamint a zöldmezős beruházásként a kórház területén épülő új XVII. kerületi szakorvosi rendelőintézet kialakítása, melyek terveik szerint 2020 első felére valósulnak meg.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az intézmény Útravaló CD-jével köszöntötte az év első fővárosi újszülöttjét. A kiadványt – melynek tartalma minden évben más, az idei az operaház énekkarának összeállítása – az intézmény egész évben minden magyar újszülöttnek eljuttatja, bevezetve őket a magyar és az európai kultúrába.

Hozzátette: újdonságként a CD-ket az operaház honlapjáról letölthető anyag váltja fel haladva a korral, és csökkentve a kezdeményezés ökológiai lábnyomát. A főigazgató arról is beszélt, hogy rövidesen átadják a Kőbányán létesülő új operaházi centrumot, az Eiffel Műhelyházat.