Európában különösen ritkaságszámba megy a házasságkötések számának növekedése, Magyarország példa lehet arra, hogy a negatív demográfiai trendek megfordíthatók és képesek vagyunk belső erőforrásainkra támaszkodva biztosítani a jövőnket – fogalmazott a lapnak Novák Katalin.

– Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy a Családvédelmi akcióterv a 2019-es év egyik legnagyobb hozadéka volt. Olyan lehetőségek nyíltak meg a magyar fiatalok előtt, amilyenekre nemcsak Magyarországon nem volt korábban példa, de nemzetközileg is ritkaság. Az egész családvédelmi akciótervre igaz, hogy sokan érdeklődnek iránta, július óta már százezer családnak tudtunk segíteni valamelyik támogatással. Tény, hogy a babaváró támogatás a legnépszerűbb, hiszen ez egy soha nem látott lehetőség: akik családalapítás előtt állnak, kaphatnak tízmillió forintot, és ezt az összeget bármire fordíthatják, ők rendelkeznek felette. Még ha a végén esetleg ennek egy részét vissza is kell fizetniük, akkor is megnő a mozgásterük, esélyt kapnak az önálló életkezdésre, a szülőktől való anyagi függetlenedésre. A Babaváró támogatás terhet vesz le a fiatalok válláról, nem kell évekig takarékoskodniuk mielőtt megkezdenék közös életüket.

Hangsúlyozta, hogy a magyarok családcentrikusak, a fiatalok is családban képzelik el a jövőt, a magyar családtámogatások egyik célja pedig éppen az, hogy az édesanyáknak ne kelljen a család és a szakmai lehetőségek között választaniuk, mindkét területen kiteljesedhessenek, ha azt szeretnék.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy körülbelül negyvenezer édesanyát és családjukat érinti a Négy vagy több gyermekes anyák szja-mentessége. - Talán kevesen tudják, hogy a megszületett, de elhunyt gyermekek után is jár a kedvezmény. Ez a lehetőség tulajdonképpen egy elismerés. Tisztelet a gyermekvállalásért, a gyermeknevelésért, azokért az évekért, amíg az édesanyák otthon voltak a gyermekeikkel, s azokért, amikor a gyermeknevelés mellett még munkát is vállaltak.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már azt is bejelentette, hogy vizsgálják a háromgyermekes édesanyák szja-mentességének lehetőségét is.