– Már ma is igaz, hogy Európában a nemzeti össztermékhez képest Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya, de további lépéseket tartunk szükségesnek – fogalmazott.

– Éppen ezért a jövő évben közel 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a magyar családok támogatására. Ez közel 224 milliárd forinttal magasabb az idei összegnél – mondta, és megjegyezte, hogy 2020-tól elérhető lesz a Családvédelmi Akcióterv összes intézkedése.

Hozzátette, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése, az inflációt követő nyugdíjemelés mellett, 2020-ban már a negyedik egymást követő évben biztosítja a kormány nyugdíjprémium kifizetését.

A 2019-eshez képest oktatásra 48 milliárddal, egészségügyre 184 milliárddal, nyugdíjakra 136 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozóknak pedig 238 milliárd forinttal több jut jövőre – mondta. Hozzátette, hogy otthonteremtésre majdnem 300 milliárd forinttal többet biztosítanak, a magyar vidék fejlesztése és fejlődése érdekében pedig a költségvetés a Magyar falu programra 150 milliárd forintot különít el.

2010-hez képest a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, oktatásra több mint 500 milliárd forinttal, egészségügyre 740 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal , a rendvédelmi kiadásokra pedig a 2010-es duplája 723 milliárd forinttal magasabb összeg jut – sorolta.