Az augusztus végi adatok szerint a program júliusi indulása óta már mintegy 1500 a befogadott kérelmek száma, ezek támogatási igénye meghaladja a 7,8 milliárd forintot, és ebből 1,8 milliárdra már szerződést is kötöttek a pénzintézetek – mondta Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos ismertetése szerint az igénylések 72 százaléka három- vagy többgyermekes, illetve harmadik gyermeket vállaló családoktól érkezik, akik vásárlásra és korszerűsítésre kérnek támogatást, átlagosan 9,4 millió forintot.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program egyik legfontosabb alprogramja a Falusi CSOK, amelyet a falusi fiatalok, családok lakhatási körülményeinek javítására és a gyermekvállalás ösztönzésére, támogatására hozott létre a kormány. Hozzátette: az eddigi adatok azt mutatják, hogy a kormány ezen célkitűzése beigazolódni látszik, valós igény van a Falusi CSOK-ra.

A Falusi CSOK-ot csaknem 2500 csökkenő népességű, illetve hátrányos helyzetű magyarországi település lakói, illetve a tanyákon élők vehetik igénybe: ház vagy lakás vásárlására és korszerűsítésére, bővítésére maximum 10 millió forintot, meglévő ingatlan felújítására pedig legfeljebb 5 millió forintot lehet igényelni – ismertette a feltételeket Gyopáros Alpár.

(fotó: Shutterstock)