Egyelőre demográfiai hanyatlás fenyeget, de olyan országot kell építeni, ahol a gyermeket vállalók jobban járnak, mint ha nem vállalnának családot – fogalmazott a miniszterelnök évértékelő beszédében.

Szándék van a további segítségre

Orbán Viktor azt mondta: tudja, mit kell tenni, csak az a kérdés, lesz-e rá pénz. Kijelentette: tisztában van azzal, hogy a négygyermekes anyák adómentessége után a háromgyermekeseknél is be kell vezetni az szja-mentességet. A szülés utáni első félévben az előző évi átlagkereset 70 százalékát kapják most az édesanyák, ehelyett a 100 százalék járna nekik. Az ingyenes nyelvvizsga lehetőségét is ki kellene terjeszteni a GYED-en, GYES-en lévő kismamákra. Kijelentette ugyanakkor: ezek ma még csak szándékok, mert „csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér”. Azt azonban vállalta a kormány – mondta, hogy lépésről lépésre, rendületlenül fognak haladni.

Népszerűségi listán a Babaváró támogatás

A már elért eredményekkel összefüggésben megjegyezte: a Babaváró támogatás iránti érdeklődés töretlen, ez a kifejezés volt a tizedik legnépszerűbb a Google-keresőben. Több mint 100 ezren jutottak hozzá a hitelhez, az igénylők 33 százaléka kisvárosi, 29 százaléka falusi, 21 százaléka pedig nagyvárosban él. A Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása miatt a kereskedők alig győzik kielégíteni az igényeket – tette hozzá. Minden munkanapra 10 új bölcsődei férőhely jut, és 4 ezer család életét könnyíti meg a négygyermekes anyáknak járó adómentesség. A meddőség elleni küzdelemben is sikerült előre lépni – mondta. Az állam felvásárolta a meddőség kezelésével foglalkozó magánvállalkozásokat, hogy mindenki számára ingyenesek legyenek a vizsgálatok, a beavatkozások és a gyógyszerek. Az önellátásra képtelen gyermekeket gondozó, és a diabéteszes gyermekeket nevelő szülők támogatása érdekében is jelentős előre lépések történtek.

Csúcson a házasságkötések száma

Kitért arra is, hogy 2010-2018 között 90 ezerrel több gyermek született annál, mintha minden a 2010-es állapotban maradt volna. A házasságkötések száma a csúcson, a válásoké viszont soha nem volt ilyen alacsony. Történelmi mélyponton van az abortuszok aránya. Megjegyezte azonban: a népességcsökkenés nem állt meg, bár 2010-ben a vágyott gyermekek 60, 2018-ben már 70 százaléka született meg. Ugyan nem a családpolitikai intézkedésekkel, hanem a meghirdetett klímavédelmi akciótervvel összefüggésben bejelentette: a jövőben minden újszülött után 10 fát ültetnek, ami évi 1 millió növényt jelent.