– Foglalkoznunk kell azzal, ami fontos, nemcsak azzal, ami sürgető. Foglalkozni kell azzal, hogy mi lesz a gyermekeinkkel, ezt teszi Orbán Viktor – mondta Tony Abbott.

A politikus beszédében kitért arra, hogy az egyes országok versengenek egymással a többi között a geopolitikában, meglátása szerint ezért számít az államok mérete. Hozzátette: a Nyugat összezsugorodása idővel csak gyorsulni fog.

– A probléma itt, Nyugaton nem az, hogy kisebbek vagy szegényebbek lennénk, hanem az, hogy vannak országok, ahol többen vannak vagy gyorsabban növekednek – fogalmazott Tony Abbott, aki hozzátette: ez idővel biztosan megváltoztatja világ rendjét.

A volt kormányfő felidézte azt az időszakot, amikor Ausztráliában 5000 dolláros úgynevezett baby bónuszt kaptak a gyermekeket vállaló házaspárok. Bár ez a támogatás viszonylag rövid ideig járt, ezen idő alatt is érezhető volt a hatása: 1,7-ről 2-re nőtt ekkor a termékenységi ráta.

– Ennek ráadásul nemcsak családépítő hatása volt, hanem karakterépítő hatása is – hangsúlyozta.

– Azt persze még nem lehet megmondani, hogy a ráta növekedése mekkora mértékben köszönhető az intézkedéseknek, de az biztos, minél jobban támogatják a családokat, annál nagyobb lesz a hatása – fogalmazott Tony Abbott.


(Fotó: MTI Koszticsák Szilárd)