csalad.hu - Tilk Katalin: Barnus, akiből valamiért Csibészke lett, azaz Nagyi ajándéka
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tilk Katalin: Barnus, akiből valamiért Csibészke lett, azaz Nagyi ajándéka

Szondi Réka
2020. febr. 19. 13:34

Anya falusi lány volt. Így aztán mindig ott futkorászott az udvarukon egy jó kiállású házőrző. Macska meg kellett a szemtelen egerek és a kutya miatt. Ja, nem! Tévedtem. Nem a kutya miatt.

Bár a kutyák mindig nagyon örültek a macskatársbérlőnek. Ó, dehogy! Ismét eltévesztettem. Örültek a vadászható, kergethető prédának, a vidám sportolási lehetőségnek. Mert macskát kergetni mégis csak viccesebb, mint körbe-körbe futkorászni az udvaron. Csak úgy. A semmiért.

Nagyi pedig tavaly kitalálta, hogy egyetlen unokája, Ancsika névnapjára szerez egy kutyát. A kislány már régóta vágyott egy háziállatra, de anyáék azt mondták, majd ha Ancsika nagyobb lesz és felelősségteljesen tud a kutyáról gondoskodni. Most meg már éppen elég nagy. Hatodik osztályos!

Szóval nagyi ötlete lehetett volna jó ötlet is, ha az unoka, apával és anyával nem egy sokemeletes házban, egy aprócska városi lakásban lakott volna. És az sem volt kimondottan okos dolog, hogy nagyi nem szólt a tervéről sem a lányának, sem az unokájának, de még a vejének sem.

Nagyon titkolózott.

Az egész tavaszt azzal töltötte, hogy kutyás könyveket bogarászott, újságokban, sőt még az interneten is kutyás hirdetéseket olvasgatott. Egyszer még a falu másik végén levő kutyás boltba is elzarándokolt. Ott majd biztosan tudnak hasznos tanácsokat adni! Vagy kutyát!

A kutyás bolt tulajdonosa a szép nagytestű kutyákat szerette. Németjuhászok, ráncos shar-peiek, kuvaszok voltak nála szép számban. Szívesen eladott volna egyet-kettőt a nagyinak. Próbálta rábeszélni, de ő nem állt kötélnek. Kis lakásba kis kutya való! -mondta, és hazament.

Másik héten a barátnője, Ilonka néni is rá akart sózni egy ebet. Kicsi, cuki jószág volt, szép nagy és loboncos szőrrel. Á! Ez sem az igazi!

Ekkor akadt a kezébe egy apróhirdetési újság. Május elsején született Yorkshire terrier/yorki kisfiú gondos gazdit keres! A nagyitól nem messze, szinte a kertje végében. Hurrá! Azaz: Heuréka! Nagyi azonnal átvette a szobapapucsát, otthonkáját, bicajra kapott és uccu!

Nagyika jól elbeszélgetett a yorki-tulajdonos Mancika nénivel, meg a férjével, Józsi bácsival. Még régről ismerték is egymást. Néha a nyugdíjasklubban is összefutottak. Összeismerkedett a kutyákkal. Egy aranybarna, kétöklömnyi cuki aprócska jószág hatalmas pocakkal volt a hirdetés tárgya. Nagyi azonnal elnevezte Barnuskának, merthogy szólítani kell valahogy az új családtagot. Meg hát, hogy veszi az ki magát, hogy így kiabál neki:- Hé, te kutya! Gyere ide!-vagy: -Hahó, te jószág! Van itt valami a számodra.-Megállapodtak Mancika nénivel, ha Barnuska betölti a 6. hetet, nagyi azonnal viheti az unokának.

Egy jó meleg pénteki napon, -éppen július 26-án- nagyi egyik kezében egy tortával, a másikban egy titokzatos lyukas dobozzal, vállán egy ridiküllel útnak eredt unoka-névnapot köszönteni. Szerencsére a vasútállomás közel van. Most azonban dupla annyi idő alatt tette meg az utat, két keze jól el is zsibbadt. Alig várta, hogy lepakoljon, lerogyjon a kupéban. A torta olvadozott, nagyi izzadt, a doboz pedig kitartóan mocorgott. Barnus mocorgott! Pedig a doboz jól szellőzött. De a kutyu nem szeretett utazni, vagy dobozban kuksolni.

A város csak 20 km. Egy szűk fél óra út. Az állomáson a vej kocsival.

Barnus most már nyüszögött is, sőt egyszer-egyszer kieresztette öblös hangját. Vagyis nem! Alig hallhatóan vakkantott. Kis kutyából nem nagy hang jön ki! Legalább az emeletes ház többi lakóját nem fogja zavarni a harsány ugatás.

A névnap nagyon jól sikerült. Ancsika nagyon- nagyon örült! A torta isteni volt, bár nem a nagyi sütötte. Az ajándék pompás, nagyszerű, fantasztikus! Ki is tudna ellenállni egy picurka kutyababának!

(De azért este anya jól elbeszélgetett a nagyival telefonon.)

Így kezdődött Barnus kutyus élete a kis családdal.

Kezdetben sokat aludt, ivott, evett –igaz, mikroszkopikus mennyiséget- és játszott. De ehhez először be kellett szerezni kutyatálat, ivóedényt, fekvőhelyet, kutyapelenkát, meg a jó ég tudja miféle hasznos (és haszontalan) holmit!

A kutyás boltokban ettől kezdve törzsvevőnek számított a család. Előreláthatólag 10-15 évig!

Először csak egy jó puha plédet, aztán kutyafekhelyet, később egy egész kutyaházat kapott az eb. Egy plüssjátékot, aztán még egyet, majd megint egyet, kettőt, sokat. Labdát, meg autóba való kutyaketrecet, utcára való kutyatáskát, amiből csak a kicsi feje látszott ki. Őszre kutyaesőkabátot, hogy meg ne ázzon, télire kutyacipőt és kabátkát, hogy meg ne fázzon. Mindenféle kutyakaját. Ja, és kutyafogkefét, mert adni kell a szájhigiénére is.

Természetesen állatorvosa és kutyakozmetikusa is lett a családnak. Vagyis nem! Inkább a pici kutyának. Meg sok kutyás ismerőse! Utcán, orvosnál, boltban más kutyások, vagy kutyátlan, de kutyaimádó emberek szóba elegyedtek éppen azzal a családtaggal, akit maga után húzott, vagyis sétáltatott kicsi Barnuska a póráza végén. (Vagyis fordítva.)

A nyarat Ancsika és természetesen Barna kutya falun töltötte. Jókat sétáltak, hozd-visszát játszottak az udvaron. Nagyi nagyon boldog volt! Együtt etették, itatták, fürdették a picurt. A kutya vidáman bukdácsolt a fűben, s ha a szükség úgy hozta bárhol talált udvari wc-t.

Ősszel otthon, a városi lakásban ebből a „bárhol”-ból lett a kalamajka.

Mikor már minden szőnyeget ismertek a sarkon található tisztító dolgozói, s miután anya több ízben kimosta a szekrény alsó polcán levő 16 db akkurátusan összehajtogatott, kivasalt és alaposan lepisilt nadrágot, sürgősen elkezdte mindenki ezt a kis csibészt tanítani. Nagyi is. Délelőtt jött és estig maradt míg Ancsika szülei dolgoztak. Közben főzött, mosott, s a kutya okozta károkat próbálta Ancsikával együtt felszámolni.

Ez a csibész Barna, vagyis egyre gyakrabban Csibészke, locsolt.

Újabban meg -szabad idejében- rágott is!

Apa kedvelte a sportcipőket. Egyszer kapott egy igazán modern, divatos és meglehetősen drága darabot. Vigyázott is rá! Esőben soha nem azt vette fel. Ott hagyta a fogas alatt, a cipős polcon. Arról meg Csibészke igazán nem tehetett, hogy fájt a foga, viszketett az ínye, és a tejfogak helyett igazi, nagykutyás felnőtt fogai rettenetes nehezen jöttek elő. Ilyen esetben csakis és kimondottan a sok rágás segít!

Tehát: hogy gyorsabban menjen a fogváltás Csibészke rágott.

Ösztönösen.

És válogatás nélkül.

Mindent, amit elért.

Széklábakat, dohányzóasztal oldalát, apa drága sportcipőjét, nagyi szatyrát, kosarát, esernyőjét. De, csak mert a földön voltak! És ami lent van, az a kutyáé! Ki másé? Ki olyan apró, hogy elérje? A felnőttek biztos nem! Olyan magasról lehajolni?

Egyszer történt egy teljességgel megmagyarázhatatlan, titokzatos rágás is.

Nagyi főzött a konyhában. Mire az unokája hazaér, finom pörköltet készít krumplival, meg uborkasalátát is hozzá. Csibész kutya -akit már mindenki így szólít egy ideje- szintén imádta a pörköltet. Türelmesen feküdt összegömbölyödve a konyhaasztal melletti padon. Fektében csak a szép fekete fényes orrocskáját mozgatta, meg a szemével követte nagyi minden mozdulatát. Kész! Gáz elzárva. Aztán nagyi uborkát tisztít, gyalul, öntetet készít. De hol a tejföl? Ancsika úgy szereti. Most mi lesz? Nincs itthon tejföl! Hazajön éhesen az iskolából ez a gyerek és nincs ebéd! Nagyi kapta magát, meg a kosarát, ja és a pénztárcáját máris szaladt a boltba. -Kicsi kutyám, te csak maradj nyugodtan, rögtön jövök. Addig vigyázz a házra!-

Nem is volt semmi baj a házzal! Vagyis nem a házzal volt baj. A pörkölttel annál inkább. Vagy talán Csibészkével?

Csibészke a padon felállt, kicsit nyújtózott, hogy ruganyos legyen, hogy jobban fel tudjon ugrani a konyhaasztalra, onnan át a konyhapultra. Ott meg csak egy rövid séta, és már meg is érkezett a legyalult és besózott uborka mellett óvatosan elhaladva a pörkölthöz. Vagyis csak a szagához, mert a nagyi fedőt tett rá és így teljességgel megközelíthetetlenné tette. De az a jó hús-szag itt van a pulton! Csibészke először lenyalogatta a fakanalat, aztán a pult szélét, aztán rágta. Hamarosan apró fognyomok, meg harapdálások csúfították el a szép fa konyhapult szélét. De nem volt jó íze a fának. És Csibészke most különben sem fadarabokat akart nyelni. Ott is hagyta egy idő után az egészet. Elballagott a házához és lefeküdt. Este a nagyi nem tudta megmagyarázni a hazatérő lányának, hogy ez a fűrészfogú rágógép arasznyi kutya, hogy a csodában tudott felugrani arra az iszonytatóan magas asztalra.

Így teltek a napok a kutyával. Az egész család imádta, annak ellenére, hogy termetéhez képest meglehetősen nagy károkat tudott okozni. Ancsika nagyon szerette. Apa és anya is. Ám ők mindig korholták, egy kicsit szidták. Na, jó! Igazán csak egy icipicit, és azt is nevelő célzattal, hogy okos nagykutya váljék belőle. Nagyi mielőtt megsimogatta, megölelgette, mindig a fülébe súgta, hogy már megint szégyent hoztál rám te csibész. De természetesen ő is szerette, és következő nyárra már az ő házába is asztalost kellett hívni, hogy a rágott bútorokat rendbe hozza, hiszen szerencsére Csibészke testvérének is jó erős fogsort adott a Teremtő.