Tasi Dezsőné: Unoka-sztori - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tasi Dezsőné: Unoka-sztori

2020. febr. 19. 13:33

72 és 82 éves nagyszülői páros vagyunk, két gyermekünktől 6 unokánk született. A nagyobbak közül van, aki már dolgozik, van, aki még tanul, a legkisebb 4 éves.

A kicsi, bár óvodás, szülei elfoglaltsága miatt sokat lehet velünk. Vele kapcsolatos legtöbb eseményünk, történetünk.

Nyáron egy alkalommal gyalog mentünk haza a játszótérről, s a lámpás kereszteződésnél tanakodtam, merre induljunk, hol vált hamarabb zöldre a lámpa. A gyerek csak annyira figyelt: melyik a helyes út, majd megkérdezte: eltévedtünk, hazatalálunk?

Nyaralónknál a szomszéd utcából áthívtak sárgabarack szüretre. Csak ketten mentünk a gyerekkel, vittünk neki kis kosarat, vödröt. Szedtünk, ettünk, megraktuk a magunkkal vitt edényeket. Félúton hazafelé azt kérte a kicsi, vegyek ki az ő részéből, neki ez már nehéz. Mikor a ház közelébe értünk, megállt, majd azt kérte, tegyem vissza a gyümölcsöket a kosarába, vödrébe. Nem értettem, kérdőn néztem rá, most ezt miért szeretnéd? Hát csak azért, hogy a Papa lássa, milyen erős vagyok! – volt a válasz.

Egy őszi nap, ebéd utáni szokásos alvásához készülődött. Időnként férjem szokta mesével álomba ringatni. Kérdezem a kislánytól: melyik párnádat kéred? Válasza: most a „Papuskám” tenyerén szeretnék aludni. Így is történt, férjem jó ideig moccanni sem mert, ne zavarja az édesen alvó gyereket.

Szívesen segít a konyhában, a szilvás gombócot különösen szereti. Köténykéjét ő is felveszi, kis asztalánál a nudli készítés az ő feladata. Próbálkozik a baba-gombóc gyúrásával is, amit nem eszik meg, mert azt félreteszi Anyának, ha éhesen jön érte.

Érdeklik a számok, kérés nélkül számolgatja a mesefigurákat, matricákat. Már felismerhetők rajzain az alakok. Anyát, apát, kisleányt, nagyszülőket egymás kezét fogva ábrázol bennünket. (Igaz, még rákérdezünk, ki kicsoda?)

Csipet kezével komolyan, motyorászva rajzolgatott egy délelőtt. Valamiért hozzászóltam, mire a válasz: „Ne zavarj, számolok!”

Pici kora óta kedves játszótársa, egyben óvodás pajtása is egy szöszke kisfiú. Ahogy a családi találkozások alkalmával, vagy búcsúzáskor megpusziljuk a rokonokat, úgy a kisfiúval is így üdvözölték egymást. Egyik nap szomorúan közli a kicsi, a kisfiú „szégyenlős lett”, már nem akarja, hogy megpuszilja. És szívesebben játszik a fiúkkal „kardozós”-, tűzoltós játékokat!

Együttlétünk után nagyon hiányzik, ez is formában tart minket. A személyi igazolványból tudjuk a korunkat, mert minden alkalommal fiatalít rajtunk.

Sajnos, nyár eleje óta kemoterápiás kezelést kapok (már nem először), mely együtt járt a hajam elvesztésével. Elmagyaráztuk a kicsinek, a mama betegsége miatt vágtuk le a hajamat, de majd kinő. Tudomásul vette a paróka viselését is, bár jobban szereti a természetes állapotot. Azóta „Tüsi-mamának” hív. Számtalanszor megkérdezi, hol fáj, szívesen megpuszil, hamarabb gyógyulj, mama!

Karácsonykor együtt volt a „nagy család”, kb. 15 fő. Egyik, még tanuló unokánktól gyönyörű, kézzel rajzolt, festett képeslapot kaptunk, benne „kézzel” írt versidézettel. Sajnálkozva adta át, hogy ő csak ennyit tud adni! Összepusziltuk, hiszen ez az egyik legszebb ajándék! Azóta is főhelyen őrizzük szívből jövő ajándékát.

A bibliai történet felolvasása s éneklések után lányunk javaslatára közös imát mondtak értem és gyógyulásomért. A felőlük áradó szeretet, biztatás és hit sok erőt ad a kényelmetlenségek elviseléséhez.

Kívánom, minden szülőnek, nagyszülőnek ilyen szerető, összetartó családja legyen!