Tamás Anett: Nagypapa - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Tamás Anett: Nagypapa

2020. febr. 19. 13:31

Már több mint egy éve… - Nincs semmi érdekes. Köszönöm jól vagyok – rögvest válaszoltam a szokásos módon és pötyögtem tovább a telefonomon.

Az utolsó üzenetet is elküldve arra gondoltam, ha már úgy is lejöttem mesélhetnék valamit. A fél gyerekkoromat ebben a házban töltöttem. Itt tanultam meg biciklizni, itt estem el először és itt pingpongoztunk addig, amíg ránk nem esteledett. Mostanában egyre kevesebb időm van bejönni papáékhoz. Persze az égvilágon semmi érdekes nem történt, amiről mesélhetnék, de csak belekezdtem a legelsőbe, ami eszembe jutott:

„Hallottad, hogy elkészült a stadion? Az átadója is megvolt. Nagyon szép lett! Mezőkövesd ellen játszottuk az első meccset és minden jegy elkelt. Milyen hangulat lehetett, kár, hogy nem mentünk ki. Persze úgyis csak bosszankodtál volna, hogy kikaptunk. Meglátjuk milyen lesz az új edző, de Laci ezt majd jobban tudja, mondta, hogy nemsokára ő is bejön.

Tudom, büszke vagy rá, hogy mentős lett. Jól döntött, mert nagyon élvezi és szerencséje is volt, hogy ilyen hamar munkát talált. Mindig lelkesen meséli milyen sebeket látott, csak azt nem értem miért ebéd közben kell.

Apának a változatosság kedvéért most a térde fáj. Nem, ez most nem a motor miatt. Azok még mindig látszanak, de a másik lábán. Megígérte, hogy többet nem ül rá. A roncsot eladta, újat pedig még nem vett. Remélem nem is fog.

Mondtam, hogy majd megint megyek Spanyolországba? Igen, azzal a géppel, mint múltkor, úgyhogy kelhetünk hajnalban. Kinyomtattam a beszálló kártyámat, a családdal is beszéltem már, várnak nagyon. Csak még be kell pakolnom. Annyira izgatott vagyok. Kicsit félek azért, remélem, hogy nem tévedek el… Tudom, vigyázok magamra.

Nagyon jól megy az egyetem szerencsére. Nem is választhattam volna jobb szakot, igaz a mikroökonómia vizsgám még hátra van, de folyamatosan készülök arra is.”

Egy perc után, egyszer csak elhallgattam.

Mindennapi, unalmas történeteket mesélve a fiadról, unokádról és rólam.

Ezzel telne, ha újra beszélhetnénk.

Már több mint egy éve, hogy elmentél mégsem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád.

Tudsz arról hányszor forgattam vissza az idő kerekét a fejemben? Hányszor álmodok veled? Hányszor gondolok rád, az életem fontos eseményeikor? Hogy még a matek érettségin is te jutottál eszembe az első feladatról? Hogy a ballagáson rajtam volt az a karkötő? Tudod, hogy bármit megtennék azért, hogy újra átélhessem a mindennapi, unalmas beszélgetéseket? Hányszor emlegetlek.

Mennyi mindent beszélhetünk meg egy perc alatt. Mennyi mindenre elég még egy pillanat.

Már több mint egy éve, hogy elmentél…Egy unoka fájdalmas vallomása arról, mit jelent számára nagypapájának halála, és önvádló felhívása azoknak, akiknek még van lehetőségük kihasználni még egy percet szeretteivel. Nem olyan fontos, azaz üzenet, hogy ne tudnád elküldeni később. Tedd le a telefonod! Amikor velük vagy, használd ki! Most természetesnek veszed jelenlétüket, de sohasem tudhatod melyik beszélgetés lesz az utolsó.