Szekeres Mártonné: Az igazi kincs - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Szekeres Mártonné: Az igazi kincs

2020. febr. 19. 13:16

Ragyogóan fénylett az őszi nap a délelőtti égbolton. Szofi, a kis unokám, már nagyon várta ezt a napot, amely az őszi szünet első napja volt. Ez a nap volt az, amikor nálunk lehettet egész nap és az éjszakát is velünk tölthette.

Már a panelház bejáratában állva várt minket, kis kezeiben hatalmas csomagokkal, amiket csakis ő maga foghatott, ezzel is mutatva mindenkinek, hogy ő már bizony nagy ötéves kislány. A csomagokban alaposan összekészített játékai és kisruhái voltak. Mikor észrevette, hogy autónkkal közeledünk, arcán a leghatalmasabb gyermeki mosoly ragyogott.

A ház elé érve már hallatszott kiáltása:

- Nagyi! Nagyi!! – kiabálta, mikor kiszálltam az autóból és megindult felém. Átadta a csomagjait, majd jó szorosan megölelt. – Már nagyon vártalak titeket!

- Én is nagyon vártalak már Szofikám! – mondtam neki. – Gyere, bepakolunk a kocsiba, a papa már ott vár.

A bepakolás gyorsan megtörtént, a búcsúzkodás az anyjától se tartott sokáig. Szofi megígérte, hogy megeszi a nagyiék finom ételeit, szót fogad majd és indultunk is.

Mielőtt még hazaértünk volna, bementünk együtt az egyik nagyobb boltba. Szofi közöttünk sétálva, kezünket fogva jött velünk. A boltban kiválogattuk az ebédhez szükséges dolgokat.

- Nézd nagyi! Vegyünk ilyen madártejet! – mutatott rá egy tartós tejre, amin egy füstifecske képe volt.

- Az nem madártej – válaszoltam mosolyogva – bár részben azért tényleg igazad van, mert a tejes dobozon tényleg egy madár fényképe van.

A bevásárlás után hazaértünk. A kutyánk, Justin is nagyon megörült Szofinak. Nagyon sokat szoktak együtt játszani, szaladgálni. Ilyenkor látszik, hogy mennyire aktív, kis örökmozgó tud lenni egy kisgyermek, éppen ezért nagyon fontos, hogy minden pillanatban, legyen vele felnőtt. De ez nem is lehetne másképp… mikor velünk van, el sem enged a közeléből, mindenhova követ a házban, és amiben csak tud, segít nekem. Ilyen a főzés is. Kis kezeivel ügyesen segédkezik a konyhában, pedig még csak öt éves. Ma rántott csirkemellet készítünk, rizzsel, hiszen ez a mostani nagy kedvence. Mindenben szeretnénk a kedvében járni…

- Na Szofikám, hogy is van a panírozás sorrendje? – kérdezem tőle.

- Tudom Nagyikám… már megtanítottad nekem – válaszol – először van az a puha fehér, vagyis a liszt, utána jön a tojás és az utolsó tányérban pedig a zsemlemorzsa van – hangzik az okos válasz.

- Nagyon ügyes vagy! Akkor kezdhetjük is!

A húst előkészítettük a sütéshez, amiben a papa segít nekünk, nehogy a veszélyes forró olaj balesetet okozzon.

A közös ebéd után, kezdődik a közös társasjátékozás. Szofi előkészíti a pályát, papának és nekem is kiosztja a bábukat, és kezdi is a kockadobást, hiszen ő a legfiatalabb, neki kell kezdeni. Kis ujjacskáival segít magának megszámolni a kockán lévő pöttyöket, majd szépen lelépkedi a bábukkal. Ahogy egyre jobban belemelegedik a játékba, már ránézésre leolvassa a kockát. Nagyon büszkék vagyunk rá.

A társasjáték után, újabb közös játékba kezdünk. Ez most egy sokkal viccesebb játék lesz. Szofi leül a kis asztalhoz a székre. Ő lesz most a zsűri, én és a papa pedig egy tehetségkutató fellépői és Szofi fogja eldönteni, hogy érdemlünk e továbbjutást biztosító széket, mint ahogyan egy ismert tévéműsorban korábban látta. Megkérdezi a nevünket, meg azt is, hogy mit fogunk előadni. Na, a papát se kell félteni ilyenkor! A legviccesebb neveket találja ki, és sokféle vidám nótát előad, miközben Szofi hatalmas nevetésben tör ki. A vége felé arcocskája teljesen kipirul a nevetéstől és alig bírja abbahagyni. Mind együtt nevetünk.

A vacsora előtti játék alkalmával Szofi sminkesnek áll, és elég parádés, sokszor egészen vad sminket készít nekem, amit persze Papának is meg kell mutatni. Papa nevetését visszatartva nézi az arcomat. Igen, ezek azok a pillanatok, amikor az ember megpróbálja a lehető legjobban megélni a közös, sokszor vicces perceket, amiket együtt töltünk az unokánkkal. Feledhetetlen mind, és nagyon jó visszagondolni rájuk a szürke hétköznapokban.

A vacsora és a fürdés után jön az alvás ideje. Szofi előkészíti a mesekönyvet, kikeresi azt a mesét, amelyik következik és átadja a könyvet, hogy olvassam fel neki. Figyelmesen hallgatja végig, olykor-olykor, ha valamit nem ért, akkor belekérdez, de ennek ellenére is, a végén el tudja mondani, hogy miről is szólt a mese. Mese után papa és én is „jó éjt puszit” adunk neki. Betakargatom, egyik kezemmel kis fejecskéjét simogatom, másik kezemben apró kezét fogom, hogy könnyebben el tudjon aludni, érezze a jelenlétemet. Ahogy kezd elaludni, kis keze már nem szorítja úgy az enyémet, de én akkor sem engedem még el. Szívet melengető érzés ez. Aki tapasztalta már ezt, az tudja. Nincs is ennél nagyobb kincs az életben! Boldog vagyok, hogy nagymama lehetek.