csalad.hu - Soós Katalin: A huncut fecskék
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Soós Katalin: A huncut fecskék

csalad.hu
2020. febr. 20. 15:48

Vannak szívmelengető kapcsolatok, amelyek láthatatlan szállal fogják össze a benne résztvevőket. Általában ilyen a nagymamák és az unokák között szövődő bizalmon alapuló feltétlen szövetség.

Anya és lánya között- talán a tudatalatti versenyszellem miatt - ez a kapcsolat soha nem felhőtlen. Nem is tudom mikor fordult meg a miénk is a lányommal, tűntek el a zavaró tényezők. Talán azon a nyáron történt. Az augusztus olyan perzselő forrósággal tört ránk, hogy az erős, talpraesett lányomon is kifogott.

Történt, hogy a kisunokám születése után vásárolt alföldi nagy parasztházat korszerűsíteni kellett. A lányom ragaszkodott hozzá, hogy egy alternatív kazánt is építsenek a garázsba, hogy egy kisgyerekkel és egy beteges férjjel ne maradjanak fűtés nélkül - ha bármi is történne.

Abban az évben rekord gyümölcstermésük volt, így szinte állandóan rotyogott a tűzhelyen valamilyen gyümölcs, készült a sok különböző dzsem, lekvár.

És ha egy fiatalasszony feje fölött összecsapnak a tennivalók, akkor kihez is fordulhatna, mint az anyjához. Így én is - a hőség ellenére - az első szóra vonatra ültem. Már csak azért is, mert a lányom egy megjegyzése felcsigázta az érdeklődésem: Gyere, mert csoda dolgokat produkál az unokád! Hát ezt látni kell! - gondoltam.

Karácsonyra mentem le hozzájuk. Rögtön az utolsó látogatásom és az akkori kalandom jutott az eszembe. A lányom elszaladt a piacra, még az utolsó bevásárlásokat elintézni. Mi ketten maradtunk otthon Gegével, aki másfél éves volt. Régen nem láttam, már azzal is meglepett, hogy mekkorát nőtt, de azt igazán nem vártam volna, hogy beszél is! Fiú létére nagyon szépen tisztán, beszélt, állandóan csacsogott. Udvariasan mindent megköszönt, de ilyenkor csak annyit mondott: „PÜ”.

Alig csukódott be a kapu az anyja után, én máris az ölembe ültettem és kértem mondja utánam:

- KÖ. A gyerek mondja: Kö.

- SzÖ. Ő ismétli: Szö.

- NÖM. Ő is: Nöm.

- Akkor mondjad Kö-Szö-Nöm. Gege engedelmesen ismételte utánam: Kö-szö-nöm.

Nagyon büszke és elégedett voltam és diícsértem a kisfiút, milyen ügyes. Hamarosan az anyja is hazaért, intettem neki: figyeljen.

- Gyere Gege! - hivtam az unokámat. Mutassuk meg a Mamának mit tanultunk.

- Kö-kö, Szö-szö, Nöm-nöm. Ismétli. Akkor mondjad gyorsan : Köszönöm!

Mire Gege büszkén kivágja: Gyorsan PÜ!

Hát ennyit az én pedagógiai tehetségemről....- gondoltam magamban.

Ezek után kÍváncsian gondoltam arra, hogy bő egy évvel az eset után ugyan mivel lep meg a lányom.

Csendesen beszélgetve ültünk az árnyékban, amikor az ebéd utáni alvástól kipirultan vidáman kijött Gege a kertbe. Kaptam tőle egy puszit, de rögtön a kőművesekhez sietett megnézni mennyit haladtak a kéménnyel.

- Gege, van négy kutyám! Megvannak? A gyerek „vette a lapot”.

- Igen, Mama!

- Jön hozzájuk három macska. Hányan vannak?

A gyerek a kéményt nézegetve válaszol:

- Heten.

- Az egyik cica elmegy. Hányan maradnak?

- Hatan.

- Jön két bárányka. Hányan vannak?

- Nyolcan. Azzal elkezdi a téglákat a kőműveseknek a keze alá készíteni.

- De jön még egy kakas is.

- Kilenc- válaszolja kérdés nélkül.

Én csak ülök az anyjával az árnyékban, aki folytatja:

- Két kutya elment. Hányan maradtak?

- Heten. És újabb téglákat rak a kémény mellé.

- A két bárányka is elment. Hány állat van?

- Öt. Mama: öt. És mutatja az ujjait.

- Van egy új libám is!

- Az hat.

- És a két cica is elment.

Én levegőt sem merek venni, de a fiúcska mondja:

- Négy.

- Jön hozzá négy fecske. A gyerek máris vágja rá:

- Nyolc.

Mire a lányom: Figyelj Gege: Három kutya jött hozzájuk. Most hányan vannak?

Csönd. Látom a lányom döbbenten néz. Közben a kőművesek is megállnak a munkában és érdeklődve figyelik a produkciót.

- No Gege, mi van? Hány állatunk van összesen?

Csönd.

Mire az anyja sürgetné: Mondjad kicsim Hányan vannak?

A gyerek mondja: Hét.

A lányom döbbentem nézi a fiát. Szemével kérdezi: Miért?! A feszült csendben jön a válasz:

Hét - ismétli Gege. És huncut mosollyal hozzá teszi: Mert a fecskék közben elrepültek!

Ezt már nem bÍrom ki: nevetve fölkapom az unokám és körbe puszilom. Az anyja büszkén sóhajt, a kőművesek elismerően mosolyognak és dicsérik a gyereket.

Pedig Gege az ősszel csak három éves lesz. Amikor a kicsi nem hallja, mert jobban leköti a kéményépítés, akkor megrendülten gratulálok a lányomnak, hogy milyen tehetséges nemcsak a fiúcska, de ő is: valóban született pedagógus. Látom, ő is megvan hatódva, hogy a tanár anyja ennyire elismerte a munkáját. A szeretet láthatatlan szála most már az anyát-lányát feltétel nélkül köti össze.