csalad.hu - Péter Tímea: A legdrágább barát
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Péter Tímea: A legdrágább barát

Szondi Réka
2020. febr. 19. 12:42

- Emma! Neked ki a legjobb barátod?- faggatózott Anya egy reggel készülődés közben. - Titok! Nem mondhatom el, mert ő különleges! - felelte Emma. - Találd ki, ha tudod! – fűzte hozzá, miközben éppen a lábára húzta pöttyös gumicsizmáját.

- Kitalálom szívesen, de segítened kell! – szólt Anya és felsegítette Emmára a rózsaszín esőkabátot is. – Nem bánom! Figyelj! Mesélek neked a legdrágább barátomról!- szólt a kis fecsegő, majd villámgyorsan hátára vette malacos hátizsákját és Anya kezét fogva elindult a buszmegállóhoz.

- Hát! - kezdte elgondolkodva.- Az én legjobb barátomnak hatalmas, meleg tenyere van. Télen puha mellényt hord, nyáron, pedig fehér horgászsapkát. A bőre jó illatú, a szeme mindig mosolyog, amikor rám néz. Olyan magas, hogy megfájdul a nyakam, ha sokáig kell felnéznem rá! – Na? – nézett anyukájára kérdőn. Anya a fejét csóválta és óvatosan ölébe véve Emmát felszállt a buszra. – Folytasd! – kérte, és lehuppant az esőkabátba csomagolt mesélővel egy ülésre. - Az én legjobb barátom messze lakik. Amikor nincs velem, nagyon hiányzik. Mindig nagyon várom, hogy találkozzunk. Ilyenkor megölel, és össze-vissza puszilgatja az arcomat, én meg az övét. Meg is szokott dicsérni, hogy mekkorát nőttem és egyre szebb vagyok. Én pedig, csodálkozom, hogy ő semmit nem változott. Anya meghatódva húzta magához közelebb Emmát és puszit nyomott a homlokára. Ő pedig bámészkodva folytatta: - Az én drága barátomnak van egy régi piros motorja, és néha kivisz engem az erdőbe gombát szedni. Az erdőben aztán nagy kosár gombát szedünk. Ő elmondja nekem melyik az ehető és melyik mérgező. Megtanította nekem, melyik a csiperke, az őzláb és a szegfűgomba, de megmutatta a gyilkos galócát is. Én már tudom, hogy ahhoz még hozzányúlni sem szabad.- Folytassam még? Vagy már tudod? – kérdezte kíváncsiskodva Emma. - Mesélj még!- bíztatta Anya, miközben zsebkendő után kutatott kabátja zsebében.

-Hát jó!- mondta Emma, és rövid fészkelődés után tovább folytatta. - A legjobb barátom nagyon kedves és nagyon szereti az állatokat is. Nevet is ad nekik. A tehenét Cifrának, a kutyáját Szimatnak, a kakasát, pedig Ravasznak hívják. A tyúkoknak azért nem ad nevet, mert sokan vannak és úgyis teljesen egyformák. Vett nekem egy piros vödröt is, amibe a tojásokat szoktuk gyűjteni, és szép sorban megszámoljuk őket. Számolni is megtanított már tízig. Reggel és délután együtt etetjük a tyúkokat, este, pedig nézhetem, hogyan feji a tehenet. A legjobban mégis azt szeretem, hogy az én barátom nagyon türelmes. Sokat játszik velem a diófa alatt a kisházamban, amit ő épített nekem. Én falevélből töltött káposztát, homokból és vízből kávét főzök neki. Ő pedig, soha nem mondja, hogy elég volt már, vagy most már mennie kell. Mindig megköszöni és kér még…De legjobban azt szeretem benne, hogy soha nem félek, mikor vele vagyok. Ha nyáron vihar van, és nagyokat dörög, villámlik, elég, ha az ölébe ülhetek. Ő elmeséli nekem, hogy Te is pont így féltél kislány korodban és elmondja nekem a kedvenc mesédet. Mire vége, már el is állt a vihar. Biztos, hogy van neki egy kis varázs ereje is, mert reggelente felnéz az égre és néha így szól: „Ma eső lesz, nem kell locsolni!” – pedig csodásan süt a nap. És ilyenkor tényleg mindig esni szokott! Tudod Ő néha mesél nekem a világ dolgairól, olyasmikről is, amikről ti nem szoktatok. Arról például, hogy amikor gyerek volt, volt egy háború és nagy volt a szegénység. Elmondta nekem azt is, hogy a háború nagyon szörnyű dolog és „istenments”, hogy újra legyen. Azt is tőle tudom, hogy a kenyér igazi kincs és bűn kidobni. Amikor ezekről beszél mindig nagyon komoly a szeme, és szerintem picit szomorú. Ilyenkor én megcsiklandozom a tenyerét és Ő újra vidám lesz.

De az én legdrágább barátom nagyon vicces is tud lenni, mert mikor a darálót szereli, sokszor furcsákat mond. Azt hogy a „nyavalyát”, a „lópikula” vagy a „nyehésség”. Én ezeket nem értem, de mindig nevetni szoktam rajta. Azon is nevetek, amikor a barátom a sapkáját vagy a szemüvegét keresi, és csak akkor veszi észre, hogy a fején van, mikor már mindenütt megnézte. Ilyenkor a fejét csóválja, és azt mondja: „Csak meg ne vénüljön az ember!” – és közben mosolyog. A barátomnak, aki kicsit már öreg, gyakran fáj a keze vagy a lába. Ezért sokszor azt játsszuk, hogy én orvos vagyok és bekenem a fájós lábát, vagy karját. A végén, pedig megkérdezem, jobb–e? Ilyenkor Ő mindig azt mondja, hogy sokkal, mert neki én vagyok a legjobb orvosság. Amikor el kell búcsúznunk, mindketten szomorkodunk. Búcsúzóul Ő mindig megpuszilja a kezemet, és én érzem, hogy nagyon szeret, pedig soha nem mondja.

- Na? Tudod már Anya? Ugye tudod már? – kérdezte izgatottan Emma s közben óvatosan leugrott a busz lépcsőjéről és szökdécselve elindult az óvoda felé.

– Igen! Tudom! – válaszolt anya és letörölt egy leguruló könnycseppet az arcáról. – A te különleges barátod Józsi papa. – Ügyes vagy Anya! –felelte Emma és vidáman begaloppolt az óvoda ajtaján. – Ugye meglátogatjuk őt hétvégén? – kérdezte, miközben hagyta, hogy anya cipőt és szoknyát húzzon rá.

– Hát persze!- válaszolta Anya és megölelte viháncoló kislányát. Miközben Emma ruháit rendezgette, táskájából előhalászta telefonját és tárcsázott. Emma a csoportszoba ajtajában állva, még hallotta, ahogy Anya kedvesen beleszól a telefonba: - Szia Apa! Hétvégén hazamegyünk, Emma már nagyon szeretne látni!