Pátkai Andrásné: Mátéka tanulja a rendrakást

Emiatt örömmel vegyes félelemmel hatott rám a hír, hogy mindkét unokám fiú lett, akik kétévnyi korkülönbséggel születtek. Így léptünk előre a családban Bambi papává az őzike mese után, illetve Bammamává megkülönböztetésül az apai nagymamától.

Az első unokámat Bencének keresztelték, akit mindenféleképpen becézünk máig, öccse a Máté nevet kapta, akinek szintén rengeteg becézést találtunk ki a Bubuc Pocótól kezdve a legkülönbözőbb variációkig.

Először nagyon izgultam, hogy mit kezdek ilyen előzmények után a fiúkkal, de az élet megtanított arra, hogy a népi mondás igazat szól: „Gyakran a csibe tanítja a tyúkot.”

Máig nem tudtam az életfilozófiámat olyan tömören megfogalmazni, ahogyan Mátéka négyévesen, bájosan selypítve fogalmazta meg az övét: „ Azt akajom, amit akajok. „

A fenti bölcsesség úgy született meg, hogy délutánonként a gyerekekkel közösen beszéltük meg a játszási programot néhány alkalomra előre. Olyan izgalmas volt, hogy én is újra játszhattam a régi gyermekkori és a legmodernebb játékokat. Egymás után jöttek az ötletek, torna, mese, séta, bábozás, tévézés, játék, ami szinte mindig győztes lett valamilyen formában. Végül Mátéka kimondta a maga véleményét.

Érdeklődve figyeltem, hogy ezek után hogyan fog dönteni.

- Mama! Te ülj le, és figyelj engem!

Aztán a nagy játéktartóból kidobált mindent, pillanatok alatt iszonyú rendetlenséget varázsolva a szobában. Törött fakardok hevertek a játékállatok alatt, felett, társasjátékok kockái, különféle kártyák. Nehéz volt visszatartanom magam, de nem szóltam, várva, hogy mi lesz. Aztán egyszer csak felkapta a világító kardot, kirohant az anyjához a konyhába, vívóállásban a következőket mondta neki:

- Halandó asszony, mit főzöl?

Bizonyára kedvező választ kapott, mert visszaült az eredeti helyére, és elmélyülten tovább keresett.

Végül megtalált egy pirinyó autót, amit eddig nagy türelemmel keresett, aztán megszólalt: -Ezt kerestem!- mondta rám pillantva, hogy figyelem-e, aztán hívta Bencét, hogy játsszanak várharcot. Bence beleegyezett, csak az volt a dilemma, hogy ki legyen az ellenség.

-Hát Bambi! - kiáltották szinte egyszerre.

Elmerengtem rajtuk, miközben suhantak a hangtalan percek, olyan gyorsan, mint az élet boldog pillanatai, amit csak egy-egy edénycsörrenés akasztott meg, ami a konyhából behallatszott , miközben a régi falióra sietve futott körbe – körbe.

Mikor az anyukájuk befejezte a házimunkát, sétálást javasolt. De előbb azt kérte, hogy mindenki rakja helyre a játékait, tegyen rendet a saját szobájában. Bence azonnal munkához látott, Máté emígy fakadt ki:

- Nem vagyok én szolga! – idézte valamelyik mese kijelentését.

- Én sem !– válaszolta az anyja, - mindenki a saját szobájáért felelős. Máté unokám dühösen hárított: - Bence miért nem dolgozik?

- Ő már összerakta a saját holmiját. - válaszoltuk egyszerre az anyukával.

- Akkor nekem segítsen!- replikázott a meggyőzhetetlen kisfiú.

Aztán közösen megoldottuk a nagy kérdést, kineveztük főnöknek a kicsit, és segítettünk neki elképzelése szerint a rendrakásban.

Honnan is tudtuk volna hová kerüljön a polcon a legkisebb autó, amit olyan szorgalmasan keresett? No meg a Bubó, vagy a fénykard?

Megoldásul az ügyes anyuka sétát javasolt, amire mindenki kapható volt, még Aladár kutya is.

Ott nyüzsögtünk már az ajtó előtt indulásra készen, amikor megérkezett a nagyapa és azt mondta, hogy ne menjünk sehová, mert nagyon hideg van, és az eső is elkezdett szemeregni.

A lányom könnyedén válaszolt: - Ez azt jelenti, hogy jobban fel kell öltözni, nem azt, hogy nem lehet sétálni.

Magamban gratuláltam a gyerekemnek, hogy milyen ötletesen alkalmazta Andrej herceg szövegét, amit Marja hercegnőnek mondott/Tolsztoj: Háború és béke / hasonló élethelyzetben.

Aztán elindultunk, beöltözve eső ellen kabátokba, és fölkapva a különböző méretű esernyőket.

Pocsolya parti ! Pocsolya parti!

- Örvendeztek a gyerekek, és belerohantak a legnagyobb tócsákba vidáman. A kutya játékosan ugrándozva követte őket.

Tanulságos és vidám volt ez a délután is.

Később, mikor a férjem megkérdezte, hogy mit csinálok másnap, azt feleltem: „Azt akarom, amit akarok!”

Csak később gondoltam arra , hogy megszületett egy családi szállóige, ami mindenkit vidámságra hangol, és amit egyre gyakrabban emlegetünk, természetesen nevetve, és felidézve keletkezésének körülményeit.