Nagy Györgyné: Megható, különös, fájdalmas szilveszter - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Nagy Györgyné: Megható, különös, fájdalmas szilveszter

2020. febr. 19. 19:48

Az én életemet az unokáim mosolya, szerető ölelése teszi boldoggá. Rokonaim és barátaim körében közismert, hogy a telefonom tele van a róluk készült képekkel, s ha tehetem, lelkesen mesélek róluk.

Öt unokám közül kettő ikerpár, ami nem túl gyakori egy családban. Ez nagyon különleges élmény! A fóti kislányok öt évesek, a maglódi ikrek kilenc évesek, ők közül az egyik fiú, a másik lány. Az ő lány testvérük tizenegy éves. Gyakran itt vannak nálam az unokáim a szünidőkben és hétvégén is. A férjem halála óta ők teszik vidámmá a napjaimat. Jól esik gondoskodni róluk, magamhoz ölelni őket. Aggódom értük, ha szomorúak vagy betegek.

Életem legnehezebb, legszomorúbb szilvesztere 2018-ban volt, amikor a maglódi fiú unokámért aggódtunk a lány testvéreivel és közeli családtagjainkkal. Veszélyben volt az élete! Perforált a vakbele, amit nem ismertek fel a kórházban időben.

A lányomék 2018. december 30-án Balatonfüredre készültek szilveszterezni. Megbeszéltük, hogy a három gyereket elhozzák majd hozzám. Amikor megérkeztek, mondták, hogy a két lányt itt hagyják, a fiút pedig elviszik az ügyeletre az egyik kórházba, mert gyengélkedik, fáj a hasa. A kórházban megvizsgálták az unokámat, vért vettek tőle, s hazaengedték őket azzal, hogy vakbél gyanús. Reggel telefonáltak a vérkép eredményéért, ami megerősítette a gyanút. Visszahozták őt a kórházba. Ott maradtak vele, a szilveszteri programjukat lemondták. Ám még sem műtötték meg őt szilveszterkor napközben, még vártak az orvosok valamiért! Este kiderült egy másik vizsgálat kapcsán, hogy már perforált a vakbele, s azonnal vitték a műtőbe, de ekkorra már a gyermek nagyon rossz állapotba került. A műtét után mondták meg a szüleinek, hogy életveszélyben volt. Így jött el számunkra az új év reggele!

Mit éltem én át ezalatt? Nem kívánom senkinek sem! A lányomékkal állandó telefonkapcsolatban voltunk szilveszterkor és 2019. újév napján. Hiába szikráztak a petárdák az utcán és világították be az otthonomat, a két lány unokámmal nekünk nem volt kedvünk azokban gyönyörködni. Én az unokámért, ők meg a testvérükért aggódtak. Nagyon rossz érzés volt hallgatni a trombiták hangos zengését, az emberek vidám ünneplését. Éjfélre a két lány elaludt, én meg könnyezve álltam egyedül a férjem fényképe előtt és arra gondoltam, hogy miért történik ez velem és a családommal?

Aztán még három, négy napig éltünk ilyen nagy feszültségben addig, ameddig egy picit nem javult az unokám állapota. A lány testvérei végig nálam maradtak amíg ő a kórházban volt, hogy a szülők felváltva ott tudjanak lenni vele. Igyekeztem a lányok számára széppé tenni ezeket a napokat.

Műtét után hat nappal meglátogathattuk őt csupán néhány percre. Amikor meglátott bennünket, ránk mosolygott, pedig nagy fájdalmai voltak. Ez olyan megható volt! Tudtuk, hogy meggyógyul a kis betegünk! Ekkor nyugodtam meg igazán. A testvérei is felszabadultak lettek és vidámak.

Ez volt az én szomorú, megható történetem a kis unokámmal.