Lugosi BaBett: Az ékszer gyermekek Nagyszülei - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Lugosi BaBett: Az ékszer gyermekek Nagyszülei

2020. febr. 19. 15:18

1978, tavaszán mutatott be Csikós Illés a családjának, hamarosan összeházasodtunk. 1979. február 12-én megszületett Illés fiam. Gyakran töltöttük a hétvégéket a Balatonszabadiban lévő családi nyaralójukban, de a Tétényi úti lakásukban is egy fedél alatt éltünk.

Amikor bejelentettük a gyermekáldást, legnagyobb meglepetésemre, igaz, hogy Papikának és Mamikának egyaránt fülig ért a szája, megöleltek minket, gratuláltak, és OLAJRA LÉPTEK! Számomra furcsa volt, hogy Mami megfogta Papika kezét, és szószerint kivontatta a nappaliból, mondván: gyere Papa, nekünk most dolgunk van.

Furcsa volt számomra, aggodalmaskodtam Illésnek, lehet, hogy Szüleid nem örülnek a gyermekáldásunknak? Kizárt dolog! Mondta, hát nem láttad, Mutti is Apcsi is ragyogott! Igen, láttam, de akkor miért tűntek el, ilyen hírtelen? NEMTOM, mondta Illés, de ne aggódj, minden rendben lesz, örülnek nagyon, hidd már el! Hát én nem úgy látom! Akkor miért mentek el ilyen lóhalálában? Nyugi! Majd kiderül, elég késő van már, túl messzire nem mehettek!

Igaza volt! Egy óra sem telt el, zörgött a kulcs, megjöttek Illés Szülei. Mint akit kergettek, Mami berohant a nappaliba, Papika követte. Sejtelmesen mosolyogtak, majd előhúztak egy kis dobozkát, ott álltak előttem. Mami, nagyon elérzékenyült hangon szólt: Tudod, van a mi családunkban egy szokás, MINDEN GYERMEK EGY ARANYÉKSZER! Most jöttünk a Körtéri ékszerésztől! Ezt Neked választottuk, mert megajándékozol bennünket egy újabb unokával. Átnyújtották a sötétkék bársony dobozt, benne egy csillogó villogó piros köves aranygyűrű. Nagyon meg voltam illetődve, én még ilyen szokásról nem hallottam.

Előzékenyek voltak velem egész kismamaságom alatt, együtt készítettük elő a gyermekszobát, és a szükséges kellékeket. Szüleim lettek, lesték a kívánságom, mit szeretnék enni, kaptam vitamint, jó tanácsokat. Sokat beszélgettünk, egyre többet tudtam meg korábbi családi életükről.

Kiderült, hogy nem csak szeretetben élt a háromgyermekes család, de nagyon jó humorérzékkel megáldva, számtalan olyan történetet éltek meg közösen, ami még jobban összekovácsolta Őket. Papika a végletek embere volt. Megtörtént, hogy a hétvégi bevásárlási rátát 500 forintra korlátozta egy ilyen nagy család számára, ami valljuk be igen kevés. A következő balatoni hétvégére pedig kaján mosollyal az arcán FÉL KILÓ gépsonkát kért szeletelve az eladótól, aki zavarába többször is visszakérdezett, hogy akkor most mennyit is?

Papika élvezte a helyzetet, - a hosszú sorban mindenki őt nézte - elvégre nem igen történt meg a közért életében, hogy ilyen mennyiséget kért volna a vevő.

Maszek műanyag fröccsöntési munkái nem jövedelmeztek rosszul, elvégre három gyermek mellett építették fel a balatoni nyaralót. Híres volt takarékossági trükkjeiről, majd a leváratlanabb helyzetekben előlépett főpazarlóvá, túlontúl is kényeztette családját.

Megtörtént, hogy vasárnapi ebéd után behozta a legnagyobb nikkelezett tálcát, ami legalább 40x60-as lehetett, ráhelyezett egy címletet a nemrég megjelent 5000 forintosból, majd sanda mosolyával megkérdezte: kinek van kedve elmenni Röfikenénihez, hogy elhozza a desszertet? Általában Illéssel ketten mentünk el. Főleg, miután Illés fiunk születése után Sógornőm Erzsi is megszülte második ékszergyermekét, Gáborkát. Mi voltunk a mobilabbak, irány a „sütti” gyár. Fantasztikus műalkotásokat készített a cukrász házaspár a Tétényi út végén. Újított formák, színek, ízek. Igazán értették a mesterségüket. Nagycsalád voltunk, a legszűkebben 13 személy, időnként betévedt vendégekkel szaporodtunk. Nem jelentett gondot a nagy tálca sütemény eltüntetése. Így ment ez hosszú időn át. Időközben Illéske 3 később 4 éves lett. Tavasztól-őszig hétvégék a Balatonon, télidőben itthon, délutáni kártyázásokkal, süteményezésekkel. Amikor Papa ismét megjelent a tálcával, már tudtuk, mi a dolgunk. Fogtuk fiunk kezét, és útra keltünk. Odaérkezve nagy sor, araszoltunk. Belépve a cukrászdába, az egyébként csöndes gyermekem fennhangon köszöntötte a cukrászhölgyet: Kezét csókolom Röfike néni! Aznap nem onnan vittük a” süttit”.

Az ebéd utáni kártyázások közben, sokat anekdotáztak. Szinte minden hétvégi összejövetelre jutott egy két számomra ismeretlen családi történet. Amin viszont a legnagyobbat kacarásztam, az családi szállóigévé vált.

Történt ugyanis, hogy Papika és Mamika a körúton sétáltak, Mamika nézte a kirakatokat, ridiküljét tervezte lecserélni. Egy tetszetős darabnál megkérdezte Papát, hogy tetszik neki, mi lenne ha erre cserélné a jelenlegit? Az örök mosolygó Papika elővette komor tekintetét, gondolta, megtréfálja Mamit, megkérdezte: miért ennek mi a baja? Már nem jó? Mami meg sem tudott szólalni, mert Papika már mondta is a legújabb bölcseletét: ha ez már nem jó, akkor varrjál rá huzatot! Mamika nemhogy nem volt vicces kedvében, hazáig sírt, és napokig nem volt hajlandó Papikával szóba állni. Szegény hiába mondogatta, hogy Ő ezt csak egy jó poénnak szánta. Ez a szlogen beépült a családi repertoárunkba. Ha valami elromlik, nem vagyunk restek, kapásból idézzük Papikát: Varrjunk rá huzatot! És szívből nevetünk.

Csikós Nagyiék négy unokával és két dédunokával büszkélkedhetnek. Külön öröm számomra, hogy fiam érkezését többszörösen is kitörő örömmel fogadták, és ehhez én segítettem hozzá Őket.

- Először is mert újabb unoka.

- Másodszor mert Édesapja után Ő is az Illés nevet viseli.

- És ami a legfontosabb, hogy Ő az egyetlen, aki majd tovább viszi a Csikós nevet.

Legkisebb fiuk Illés már nincs velünk. Hálás vagyok Csikós Nagyiéknak, mert 2005 őszén elkísértek templomi esküvőnkre, és velünk voltak az esti vacsorán is a Kárpátiában.

Részei vagyunk egymás mindennapjainak, gyakran meglátogatom Őket. Papika hamarosan megkapja 100 szál gyertyás tortáját, Mamika örökké mosolyog, búcsúzásomkor mindig szeretettel szól utánam: Pusziljuk Tamást is! Kötődöm Hozzájuk, irigylésre méltó életútjuk. Ők még vasból vannak! A Tétényi úti lakásnak minden zugát ismerem, végtére 10 évig éltem ott, velük. De ha megfeszülök, sem tudom visszaidézni pontosan, melyik szöglet is volt az, ahol akkor álltam, amikor megkaptam sebtében vásárolt gyönyörű ékszerüket.

Mostanában egyre többször jár a fejemben, - elvégre már jó ideje nagymama korba léptem - Istenem, mikor jön el az a nap, amikor családi hagyomány szerint én is elviharozhatok a Körtéri ékszerészhez. Mert annyi szent, hogy én is oda, és csakis odamegyek. Minden vágyam, az, hogy menetrend szerint évenkénti látogatójukként térhessek vissza hozzájuk.