Kiss Márta: Különleges kapcsolat - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Kiss Márta: Különleges kapcsolat

2020. febr. 19. 12:18

Anyukám közel 79 éves volt, mikor megszületett első dédunokája. Gyakran láthatták egymást, mivel szinte minden hétvégét együtt töltöttünk. Szemem láttára alakult ki köztük az, a világba érkező és az onnan lassan távozni készülők közötti különleges kapcsolat, melyet mindannyian csodálni szoktunk.

Az évek multával édesanyám egyre nehezebben mozgott, dereka megtört és csak bottal tudott járni. Minden alkalommal időbe telt, míg cseperedő lány-unokám megbarátkozott ezzel a látvánnyal, de ha éppen ülve találta anyukámat, akkor azonnal szaladt hozzá és sokszor minden szó nélkül is hosszasan fogták egymás kezét.

Édesanyám hirtelen halt meg, temetésére az akkor három és féléves unokámat nem vittük el, de a utána ott volt velünk a lakásában, ahol szűk családi körben estig beszélgettünk.

Teltek a hetek, az unokám továbbra is gyakran töltötte velünk a hétvégét, de anyukám alattunk lévő lakásába nem akart - még velünk együtt sem - belépni. Nem erőltettem. Az egyik ilyen hétvégén a játékát félbeszakítva szaladt be hozzám a konyhába: DE NAGYI MAMA, AZ AZÉRT UNALMAS LEHET A DÉDINEK! Mire gondolsz? - kérdeztem. HÁÁÁT, CSAK ÚGY FEKÜDNI EGYMÁS MELLETT....TUDOOOD! - nézett rám vissza jelentőségteljesen az ajtóból. Szaladt játszani. Alaposan elgondolkodtatott, ahogy egyébként máskor is, amikor számomra nagyon szokatlan jellemzővel igyekezett felidézni egy korábbi történést. Csak nehezen jöttem rá, hogy a temető látványa lehet az, amiről ez eszébe juthatott. A temető, ahová rendszeresen kijártunk vele, eleinte persze csak azoknak a családtagoknak sírjához, akiket nem is ismert. Eltaláltam. Később, játszás közben folytatva a beszélgetést, úgy gondoltam itt az ideje annak is, hogy bemenjünk együtt anyukám lakásába. Unokám a kezemet fogva járta végig velem a szobákat és anélkül, hogy megszólaltam volna, ő beszélt: ITT ALUDT MINDIG A DÉDI...., ÉS AKKOR ITT VOLT MINDENKI, KÖRBEN ÜLTEK, CSAK A DÉDI HIÁNYZOTT.. Még a fürdőszobába is benézett, alaposan végignézte a polcokat: NAGYON SIETETT A DÉDI, MERT MÉG A KRÉMEIT IS ITT HAGYTA! - mondta. És én homályos szemmel gondoltam arra, milyen büszkén emlegette anyukám mindvégig: szép arcbőrét úgy sikerült megőriznie, hogy soha nem használt arckrémet. Amit unokám látott, azok a testvérem ottfelejtett tégelyei voltak.

Meglepetésemre pedig napok múlva váratlanul eszembe jutottak azok a múlt századi, 70-es évekbeli esték is, amikor közel 20 évesen, baráti körben arról beszélgettünk egy plébánián: vajon a mennyország, a maga tökéletességével unalmas lehet-e az ember számára....