– Fontos, hogy a gyermekek a táborban töltött egy hetet minél aktívabban töltsék, lehetőséget kapjanak arra, hogy kipróbálhassák önmagukat – fogalmazott Simicskó István. Hangsúlyozta: a Hősök Napja nevű tematikus napok – ahol a fiatalok katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel is találkozhatnak – a haza védelmét és egyben a hazaszeretetet is erősítik.

A Hősök Napja rendezvényen szerdánként többek közt Gripen-szimulátorral, ergométerrel és lézeres lövészeti lehetőséggel készülnek a gyerekeknek.

Simicskó István kiemelte: a Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy a magyar fiatalokat egészséges nemzettudatra nevelje és a honvédelmi sportokon keresztül egy "egészséges patrióta életérzést" alakítson ki bennük.

A rendezvényen Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke felidézte: három évvel ezelőtt indították el a Hősök Napja programot az Erzsébet-táborokban, melyet idén is mind a tizenegy héten szerdánként rendeznek Zánkán. A programmal a céljuk egyrészt példaképként állítani a gyermekek elé a mindennapi hősöket, másrészt vonzóvá tenni számukra ezeket a hivatásokat. Idén először két alkalommal a Terrorelhárítási Központ is bemutatkozott a rendezvényen.

Az Erzsébet táborokban a résztvevők biztonságára is kiemelten figyelnek, 24 órás gyermekorvosi ügyelet, állandó mentőszolgálat és vízimentő szolgálat is rendelkezésre áll a balatoni táborban.

A zánkai Erzsébet táborban a nyár folyamán tizenegy turnusban harminc ezren kapcsolódhatnak ki. Az Erzsébet táborok egész éves programjain 2016-ban közel 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt. Idén az egész éves programokon résztvevők száma már megközelítheti a 130 ezret.