Többek közt Budapesten, Győrben, Kecelen, Kecskeméten, Miskolcon, Vácon, Debrecenben, Kaposváron, Gárdonyban és Esztergomban is összefogtak a tudatos vásárlók, és elindultak csomagolásmentes bevásárlásra a helyi piacokon. Ezzel az akcióval igyekeztek jó példával elöl járni mindazoknak, akik változtatni szeretnének eddigi szokásaikon a környezet érdekében. A fővárosi Nagy Vásárcsarnokban a "Vásárolj hulladék nélkül" flashmob résztvevői zöld pólóban, és a szervezők által osztott vászontáskákban gyűjtötték össze a vásárolt zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tejterméket, húst.

Nem több idő, csak nagyobb tudatosság

A fentiek mellett egész májusra csomagolásmentes hónapot hirdetett a JÖN alapítvány (Jövő Öko Nemzedéke) és a Háztartásom Hulladék Nélkül blog alapítója, Tóth Andi. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy minél többen vásároljanak tudatosabban, minél kevesebb hulladékkal.

A Kossuth Rádió a Napközben című műsorában számolt be az eseményről.

– Fel kell térképezni azokat a kisebb üzleteket, piacokat, ahol kiadják a terméket abban a dobozban, amit a vevő saját maga hoz magával – tanácsolta Tóth Andi, a kezdeményezés ötletgazdája. – Ez valójában nem több időt, hanem nagyobb tudatosságot igényel. A tudatosság ahhoz kell, hogy minden alkalommal pontos vásárlólistával és a termékek hazahozatalához szükséges csomagolóeszközökkel, dobozokkal induljunk el vásárolni – teszi hozzá Tóth Andi, aki azt vallja, hogy amikor valaki ezt az utat választja, az a hosszútávú jövőre gondol. Ennek érdekében pedig le kell mondania az impulzív vásárlásról. Emellett lehetőség szerint helyi, szezonális termékeket érdemes választani, mivel ezzel is minimalizáljuk az ökológiai lábnyomunkat.

Több leszel, ha teszel!

– Nemcsak feladatunknak, hanem küldetésünknek is tekintjük, hogy az önkéntesség kultúráját népszerűsítsük, elterjesszük, és próbáljuk megismertetni az emberekkel azt az érzést, életélményt, ami akár katarzist is nyújthat – ezt már dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára mondta a rádiónak, miközben maga is vászontáskában vásárolta meg a vasárnapi ebéd hozzávalóit. Felidézte, hogy a 2018-ban készített, az önkéntességről szóló kutatásban kétezer 18 éven felüli embert kérdeztek meg arról, hogyan látják az önkéntesség helyzetét. – A kutatás eredményeiből azt láttuk, hogy nagyon sokan azért nem végeznek önkéntes tevékenységet, mert nincs rá elég idejük. De akadnak olyanok is, akik úgy érzik, hogy nem szólítják meg őket. Ezért számunkra elengedhetetlen feladat, hogy az önkéntességet a maga valójában kommunikáljuk, és túllépjünk a hagyományos hívószavakon. Ezért indítottuk el a Több leszel, ha teszel! mozgalmat és az onkentes.gov.hu honlapot – fűzte hozzá dr. Illés Boglárka.