Sok kisgyermekes anyának okoz fejtörést, hogy pici gyerek mellett hogyan oldja meg a munkába való visszatérést. Ehhez a kormány is igyekszik számukra segítséget nyújtani különböző támogatási lehetőségekkel. A témához kapcsolódóan a héten Pécsett szakmai fórumot tartottak, amelyen – a Családvédelmi Akcióterv eredményei mellett – a bölcsődei férőhelyek bővüléséről is beszámoltak az EMMI, a kormányhivatal és a megyei önkormányzat vezetői.

Hat új bölcsőde Baranyában

Míg 2010-ben az országban 326 településen működött bölcsőde, mára már 787 helyen érhető el ez az ellátási forma. Ez természetesen a férőhelyek számában is hasonló mértékű bővülést eredményezett: az elmúlt tíz évben Baranya megyében 618-cal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, így jelenleg 1688 kicsit tudnak fogadni a bölcsődékben. A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Őri László a téma kapcsán hangsúlyozta: a megyében közel 4 milliárd forint áll rendelkezésre bölcsődei fejlesztésre, aminek köszönhetően már most hat új bölcsőde várja a gyerekeket.

Nagy az érdeklődés

– A kormány a jövőben is folytatja a bölcsődei férőhelyek bővítését, de más eszközökkel is támogatja a munka és családi élet összehangolását – közölte a fórumon a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Dr. Horváth Zoltán tájékoztatása szerint ezek közé tartozik a Nagyszülői GYED bevezetése, amely lehetővé teszi, hogy 2020. január 1-jétől a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá váljanak gyermekgondozási díjra, ha vállalják, hogy részt vesznek az unoka gondozásában – fűzte hozzá.

A kormánymegbízott elmondta: a Családvédelmi Akcióterv már tavaly bevezetett elemei iránt is nagy az érdeklődés Baranyában. A legnépszerűbb a Babaváró Támogatás, amellyel kapcsolatban az elmúlt év júliusától idén február közepéig 4300 ügyfél kereste fel a baranyai kormányablakokat – egészítette ki.