csalad.hu - Dr. Bálint Jánosné Ágoston Ilona: Unokák pedig kellenek!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Dr. Bálint Jánosné Ágoston Ilona: Unokák pedig kellenek!

Szondi Réka
2020. febr. 19. 10:35

Szülővárosunkba – ha csak tehetjük – jóleső érzéssel látogatunk vissza. Jó felidézni a fiatalkori emlékeket, egy kis otthoni levegőt szívni. Rég látott ismerősökkel találkozva kölcsönös az érdeklődés egymás családja iránt. Miután megállapítjuk, hogy öregszünk, az az első kérdés: – Hát a gyerekek? – az unokák?

Így történt nemrég, hogy több korunkbeli házaspárral találkoztunk és vége-hossza nem volt a kérdezősködésnek

– Hány évesek is a gyerekek? Három van ugye?

– Ó, már felnőttek, 28, 26, és a legfiatalabb 20 éves, tavaly érettségizett. A legidősebb elektromérnök, Pesten dolgozik egy „multi” cégnél. Most építkezik, zöld övezetben. Családot csak akkor tervez, ha már készen lesz a ház. A középső éppen munkanélküli, a legkisebb még első éves az egyetemen.

– És nálatok? – fordultam a másik házaspárhoz.

– A mieink is kirepültek már a családi fészekből. Szó szerint értendő, mert jó messzire repültek – Amerikába. A lányom már 8 éve baby-szitterkedik, óvónői oklevéllel. De nagyon jó helye van, megbecsülik. Mikor kiment, egy kisfia volt az amerikai családnak, akiknél dolgozik, azóta már kettő született nekik. A fiunk meg tolmácskodik szállodában. Ritkán látjuk őket, de megállnak a saját lábukon, az a lényeg.

A harmadik házaspárt is megkérdezem, akik elégedetten újságolják:

– Mindkét lányunk vállalkozó. Az egyik fittness termet nyitott, a másik gyógynövény termékeket és külföldi táplálék kiegészítőket forgalmaz. Mindenkire rásóz valamit. Tehetséges, a Szaharában a homokot is eladná. Reformétkezés! – az a divat manapság. Sokat utazgatnak, jól bejött mindkét vállalkozás.

Tovább kérdezősködök.

– A fiunk most próbálkozik a kereskedelmi hálózat kiépítésével. Informatikai cikkeket szeretne forgalmazni. Főképp Ukrajnába, de ez elég veszélyes, mindig féltjük. – Csődbe ment az előző főnöke, így kénytelen újrakezdeni egyedül. Az üzemmérnöki diploma nem jelent ma biztos megélhetést.

– Levente Svédországban orvos. Jól fizetik. Sajnos nem magyar lányt vett feleségül, de az a fontos, hogy ők megértsék egymást.

– A mi lányunk, harmadik éve Írországban él. Egy barátnője csalogatta ki, miután itthon már két évig volt munkanélküli a közgazdász diplomájával. Egy szállodában takarítanak. De ott is spórolni kell! Nyolcan bérelnek egy lakást, mindannyian magyarok és otthon főznek maguknak. Sokat kell dolgozni, nagyon precíz munkát követelnek tőlük, de jobb, mint itthon munkanélkülinek lenni, vagy minimál bérért 10-12 órát dolgozni.

– A fiamék meg elváltak. Nagy diákszerelem volt, 6 év után összeházasodtak, aztán fél év múlva a menyem kiment Bécsbe táncosnőnek. Azóta a fiam nem bízik egy lányban sem.

– Évikém sokat utazik, idegenvezető. Már öt nyelven beszél, a nyelvtanulás a hobbija. Imád világot járni, pedig fárasztó a sokféle ember utaztatása.

– Gáborkám gyógytornász, de a mai egészségügyben nincs pénz, elavultak az eszközök. Ő is azon gondolkodik, hogy kimegy külföldre. Egy barátja Németországba hívja. Ott aztán szuper-modern a kórházak felszereltsége!

– Hédikénk elvált, mert a férje minden pénzét a játékgépbe dobálta. Pedig díjnyertes házakat tervezett, jól is keresett, de a függőség tönkretette a házasságukat. Mindig fogadkozott, hogy abbahagyja, még egy esélyt adjon neki a lányom, de mindannyiszor újrakezdte, két hétnél nem bírta ki a gép nélkül. Nagyon tönkrement a lányom miatta.

– Bandikám is egyedül maradt, özvegy. Négy évvel volt idősebb a menyem és leukémiában meghalt. Mintha megsejtettünk volna valamit, nem nagyon akartuk ezt a kapcsolatot, de ők nagyon

szerették egymást. A terhességet már nem tudta kiviselni a felesége. A fiam még mindig gyászolja, más nőre rá se tud nézni, pedig már két éve meghalt.

– Gyöngyikém is nagyon szeretne már gyereket szülni. Elmúlt 30 éves, de azt mondja, hogy a mai fiúk nem nősülnek, csak barátnőt akarnak, gyereket nem...

A felismerés ekkor döbbentett meg mindannyiunkat. Hányadik gyerek sorsánál is tartunk? – talán a tizenkettediknél. Szinte mindannyian elmúltak 20-25 évesek, sőt 30 is, és nincs egyetlen unoka sem! Ez meghökkentő, mellbevágó…

Mi most 50-60 év körüliek vagyunk, de abban a korban, amiben most a gyerekeink vannak, szinte túl voltunk a gyermekvállaláson. Akartuk őket, örültünk nekik, nem tologattuk születésüket a nyelvvizsga, vagy a másoddiploma megszerzése utánra. Pedig nekünk is voltak nehézségeink, de akkor még nem volt divat ”szingli”-ként élni. Természetesen fontos volt a karrier építése, mégis össze tudtuk egyeztetni a gyerekneveléssel.

A beszélgetés hosszúra nyúlt és a vidámság mintha elszállt volna belőlünk, de azért abban a reményben búcsúztunk el, hogy azonnal értesítjük egymást, mihelyt megszületik az első unoka.

Hátha nem kell még bezárni a magyar óvodákat...