csalad.hu - Barta Éva: Szerepcserék – avagy amikor az unoka nagymamázik
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Barta Éva: Szerepcserék – avagy amikor az unoka nagymamázik

Szondi Réka
2020. febr. 19. 9:23

Unokámmal sétálunk a nagyváros utcáin, kezében az okostelefon, az enyémben az útikönyv. Most Ő látszott eredményesebbnek, már magyarázta is, hogy „nézd, mama, erre közelebb, de lépcsőt kell másznod, ez a másik út jobb lesz” – mondta, amikor megszólalt a telefonja. ”Most nem érek rá, mert nagymamázom” – közölte a hívóval és én majdnem elejtettem az útikönyvet a meglepetéstől.

Eddig ugyanis éveken át tőlem hallhatott hasonlót: „majd visszahívlak, most unokázom” - szöveggel. A meglepést később több hasonló követte, és tudomásul kellett vennem, hogy amint telnek az évek, egyre gyakoribbak lesznek a szerepcserék.

Meg tudod csinálni…

A park egyik végében játszótér épült, a másikban pedig szabadtéri tornaeszközöket állított fel az önkormányzat. Én büszkén mutattam az unokáimnak, hogy felénk még ilyen is van. Cserfes unokám, Janka máris biztatott: „nosza, mama!” Én már korábban is kacérkodtam a szabadtéri evezőpaddal és a gerincerősítőkkel, de nem vitt oda a lábam, legalábbis, ha egyedül voltam. Most viszont nem voltam egyedül, ott volt mellettem a 38 kilós sport- és táncszerető kisunokám erősítésként. Szóval hezitáltam egy ideig, amikor elhangzott Jankától a varázsszó: „meg tudod csinálni”. Átvillant rajtam néhány kép: ezt mondtam Balázs unokámnak, amikor a dzsúdó szőnyegre lépett, ezt súgtam Janka fülébe, amikor még kezdő versenyzőként a parkettre igyekezett. Szóval a varázsszó hatott, már csak éppen magamat kellett meggyőznöm, hogy tényleg meg tudom csinálni…

Parádés mama meg a koncert

Szabadtéri koncertre készült a család. Én, ahogy egy nagyihoz illik, megadtam a módját. Fekete selyemszoknya csipkeblúzzal, gyöngysorral. Janka meglepetten állt meg az ajtóban: „jaj, így olyan parádés vagy!” Na, ezt is megértem, hogy a végén az unokám (egyébként kitűnő) ízlése szerint kell öltöznöm – futott át rajtam a gondolat. Hogy ne legyen a kritikából feszültség, Balázs is megszólalt. „Szabadtérre megyünk, ez a szerelés oda túl elegáns” – mondta. Kérdőn néztem rájuk, hogy „jó, de akkor szerintetek mi legyen?” Közben magamban azon derültem, hogy miből lesz a cserebogár?! Balázs ad majd tanácsot, amikor nem is olyan régen még azon győzködtem, hogy nem szerencsés spárgával felkötni a nadrágját még akkor sem, ha az övet rendre elvesztette. A divattanácsadást tettek követték, farmer, fehér vászon ing, egy hosszú lánc a nyakamban.„Na, most már jó” – jegyezték meg. Balázs kajánul hozzátette: „persze, ha egy kicsit a térdeden megszaggatnád a farmert, az lenne az igazi…” Az már a sors keze, hogy amíg a nézőtéren a padsorok között araszoltunk, egy velem hasonló korú hölgy botladozott emeletes cipőben és szaggatott farmerban. A gyerekek kajánkodva jobbról-balról lökdöstek, hogy „látod, mama?” Persze, hogy látom, de majomparádé még a kedvetekért sem leszek…

Amikor billegnek a súlyok

„Hogy állsz a fogyókúráddal?” – kérdezi Janka. Én tudom, hogy ezt nem kritikának szánta, mert ő tudja, hogy a kilók időnként gondot is okoznak. Ezt már ő is átélte, csakhogy ellenkező előjellel. Amikor iskolába készült, igencsak pehelysúlyú volt. A lányom aggódott is, mondván, hogy bírja így az iskolát, meg a nehéz táskát, és állítólag abban az időben volt még alsó súlyhatár is, aminek még csak a közelében sem járt. Szóval rám várt a feladat: „mama, a nyáron hízlald fel egy kicsit!” Hát nekiálltam, minden volt, amit csak megkívánt, ha palacsintát kért este tízkor, akkor én csináltam, volt rántott hús reggelire, túrós csusza sok tepertővel ebédre, aztán jött a sült kacsa. A eredmény nem is maradt el: az unokám két kilót hízott, én pedig négyet... Most itt állok én a súlyproblémámmal, ő pedig figyel rám és szurkol, hogy megoldást találjak. De azért abban nem gátolja a kis családomat a fogyókúrám, hogy megrendeljék a hétvégi palacsintát, fánkot, mikorra jönnek…

Nem öregek, jófejek vagyunk

Barátnőim és klubtársaim ismerik az unokáimat és én is az övéiket. Rendszeresen szervezünk nagyszülő-unoka kirándulásokat. Ilyenkor néha elmosódnak a korhatárok. Kézilabda szurkoló barátnőm útközben megosztja a gyerekekkel az általa ismert kulisszatitkokat, elemzik a sztárok játékát. A másik nagymama elmondja a lányoknak, hogy mi a jó vajaspogácsa titka, vagy milyen idők jártak az ő fiatalságukkor. A határon Balázs unokám tolmácsolt, a klubvezetőnk unokája, Lilike virágot rajzolt és vágott ki, ezt adta minden utasnak emlékül. Jó csapat lettünk. Egyik barátnőm mondta is az ifjaknak: „Olyan jó érezni, hogy ti szeretitek az öregeket!” Balázs unokám frappáns választ adott: „mi nem az öregeket szeretjük, hanem a jófejeket és itt mindenki jófej” – mondta.

Most aztán gondolkodhatunk, hogy mitől is lehetünk még jobb fejek az unokáink szemében. A nagyszülőkben ugyanis ez az egyik legerősebb becsvágy…