Albert Ferenc: Álomhajó… Hm… - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Albert Ferenc: Álomhajó… Hm…

2020. febr. 19. 14:47

Megtörtént egyszer, nem is olyan nagyon régen, az Óperenciára, és az Üveghegyre készült a Mama, Feri és a kis Lilla. Mama, reggeli után összeállította az útravaló szendvicseket, majd megtöltötte a kulacsokat friss vízzel. Kicsit hűvös volt az idő, de reménykedtek, hogy napközben erőteljesebben fog sütni a nap, - a későbbiekben úgy is lett - a felső ruhák hátizsákokban lapultak végig a nap folyamán.

A reggeli elfogyasztását követően elindultunk, először a buszra kellett várakozni, így a megállóban leültünk egy padra. Itt találkoztunk Margó nénivel, aki szintén kirándulni indul, ezért aztán csatlakozott hozzánk. Most már négyen várakoztunk. Több kék csoda is érkezett, majd tovább gördült, mire az alkalmas jármű egyszer csak előállt. Erre, hipp-hopp, felszálltunk. Pont az első ülések szabadok voltak, így le tudtunk ülni. Jó kilátás adódott előre is és oldalra is, akár mi is vezethettük volna a buszt, ha ott lett volna a kormánykerék és a pedálok. De nem így alakult. -Sokak örömére -

A busz végállomásánál átszálltunk a metróra, ami a föld alatt robogott velünk egészen az Ország háza melletti Dunapartig. Itt egy kicsit megpihentünk a rakodópart kövezetének lépcsőjén, megidézve a költő, József Attila szellemét, akinek szobra a háttérből figyelte a Duna folyam zöldben hömpölygő áradatát. - Dinnyehéj most nem úszott tova. -

Miután kipihentük az eddigi utazás fáradalmait, besorakoztunk a hajóállomás kikötőjének rámpájára. Vártuk azt a bizonyos „Álomhajót, amivel a Dunán végig hajózva eljuthatunk az Óperenciára, sőt azon is túlra, egy mesés szigetre. A hajó viszont nem akart ideérni. Nagysokára egy múltszázadi öreg, itt-ott rozsda rágta BKK hajó vert horgonyt a hajóhídi rámpa előtt, és a matróz bácsi sürgetően ösztökélte az ott várakozókat a beszállásolásra. Valójában ez a „lepukkadt vízi-jármű, egy csöppet sem hasonlított álomhajóra, azért becsületére legyen mondva közlekedett a vízen, más meg nem számított! Sok helyen megállt, az utasok egy része leszállt, majd újabbak jöttek a fedélzetre. A kilátás mindenét kárpótolta az utazó közönséget, hiszen a Budapestet kettészelő Dunaparton jobb és baloldalon mesébe illő épületek szegélyezik a víz útját. Méltán büszkélkedik vele az itt élők sokasága.

Az Óperencia, nagyon messzire található e szépséges fővárosunktól, nem csoda hát, hogy a BKK hajó nem bírta volna odáig az utat, ezért jobbnak látta a kapitány, hogyha Óbuda felett a Rómaipartnál lehorgonyoz. A matróz bácsi ezt követően kikötötte a hajót egy vastag nagy teherbírású kenderkötéllel. Az utazó közönség leszállt és ki-ki, ment a maga útjára. Lillával egy játszótéren álltunk meg, hiszen a hinta elengedhetetlen szórakozást nyújt szinte minden gyermeknek, megidézve a repülés élményét. A hintázás után parti séta következett, majd a vadkacsák etetése, akik szemmel láthatóan hozzászoktak már a látogatókhoz, mert félelmüket hátrahagyva, az alant lassan tovakúszó vízen igyekeztek partközelbe némi finomságra kiéhezve.

Délutánra nem maradt más, mint visszaindulni a megszokott otthon oltalmába. Igaz az Óperencia, és az Üveghegy meglátogatása ezen az úton elmaradt, viszont maga a hajókázás, és a csodálatos látvány szépsége kárpótol mindenkit. Hazafelé egy kis barátkozás a kapitánnyal, aki miután rokonszenvesnek találta a kislányt, megengedte Lillának, hogy egy rövid ideig Ő vezesse a hajót, szegényke eleinte húzódzkodott, végül félénken fogta meg az óriási kormánykereket. Bizonyára jól „irányította a hajót”, hiszen az nem futott zátonyra. Az aznapi kalandozásnak egy metrózás, majd buszozás után végeszakadt. Az estimesét Lilla már nem tudta végig hallgatni, rövid időn belül álomba szenderült.