csalad.hu - Ahol otthon vagy!
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Címke: #verseny
Húzz bele, apa!
Húzz bele, apa!
2019. szept. 18. 8:00
Nem gondoltam volna. Azt nem mondom, hogy soha. De azt igen, hogy 2012-ben már lezártam azon fejezetét életemnek, ami még 1996-ban kezdett el íródni. Lezártam, mert már nem kívántam. Lezártam, mert úgy éreztem, hogy más a motiváció, mások a célok és lezártam azért is, mert egyre inkább éreztem, hogy itt is fáj, ott is fáj, mi több: ha látom a labdát, akkor sokkal inkább vagyok küzdő, mint amikor nincsen ütő, vagy focicsapat. És mégis…
Ki lesz az új Tutajos? Indul a döntő
Ki lesz az új Tutajos? Indul a döntő
2019. szept. 18. 5:30
Háromnapos programsorozat keretében mérkőznek meg egymással az Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjének résztvevői szerdától péntekig.
Siker a tudományos diákolimpiákon
Siker a tudományos diákolimpiákon
2019. szept. 2. 13:47
Kilenc nemzetközi tudományos diákolimpián vett részt magyar csapat 2019-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma delegálásával. A versenyzők az olimpiákon hat arany-, hét ezüst-, tizenhat bronzérmet szereztek, és további teljesítményükért tizennégyen dicséretben részesültek. A magyar fiatalok biológiából, matematikából és informatikából bizonyultak a legeredményesebbnek.
Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia lesz a napokban Keszthelyen
Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia lesz a napokban Keszthelyen
2019. aug. 2. 8:08
A csillagászat és az asztrofizika legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi versenyét rendezik augusztus 3-9. között Keszthelyen.
Aranyérmet szereztek magyarok a nemzetközi diákolimpián
Aranyérmet szereztek magyarok a nemzetközi diákolimpián
2019. júl. 23. 8:08
Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO – International Biology Olympiad) Szegeden – közölték a szervezők.