Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Családokért díjátadó előtt arról beszélt: az, hogy 5 kontinensről több mint 20 országból érkeztek vendégek a konferenciára, megerősítése annak, hogy a család, a gyermek valóban az első.

A mai díjazottak között van tudós, előadóművész és sok más területen tevékenykedő ember. Ők mind, azt mutatják, hogy nincs egyedül az állam akkor, amikor bátran kiáll a családi értékek mellett. Ezeknek az embereknek az életvitelük és a családi életük is példaértékű – mondta, majd Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen átnyújtották a díjakat.

Pro Family díjat kapott:

  • Tóth-Heyn Péter, egyetemi docens, főorvos, Semmelweis Egyetem I. számú klinika
  • Farkas Péter szociológus, humánökológus, családpolitika területén végzett több éves munkája
  • Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, megosztva feleségével Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna dramaturg, jelmeztervező – házasságukkal példát mutatnak minden fiatalnak
  • Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár
  • Victor István református lelkész, vallástanár
  • Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke

Később veszi át a kitüntetést:

  • Lorenzo Fontana volt olasz családügyi, majd európai ügyekért felelős miniszter
  • Chris Smith és Mary Smith amerikai republikánus képviselő, kongresszusi képviselő
  • Balog Zoltán református lelkész, egykori emberi erőforrások miniszter
  • Dr. Gudrun Veronika Kugler az osztrák Nemzeti Tanács képviselője

Mi végre van magyar állam?

Tette fel a kérdést a záróbeszédében Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes. Válaszként elmondta: a célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon.

– A magyar nemzet fennmaradása pedig azt jelenti, hogy a magyar nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték. Ha ugyanis bármely nemzet eltűnik, akkor az egyetemes emberiség lesz szegényebb egy sajátos arccal, dallammal. Ezért nekünk, magyaroknak az emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a magyarság megtartása – fogalmazott Semjén Zsolt. – Éppen ezért az egyetemes küldetésünk az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, ehhez pedig magyar gyerekeknek kell születniük, és magyar kultúrában, magyar nyelven kell felnőniük – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.