A szeptember 23-28. között, hétfőtől szombatig tartó rendezvénysorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége rendezi, de további tucatnyi más szervezet is részt vesz a programokon.

– Idén már a 25-30 ezer főt is elérheti a programokra ellátogatók száma – mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára a témahét hétfői, központi nyitó sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a rendezvény célja, a mindennapok biztonságának erősítése, így szó lesz például a közlekedésbiztonságról, a kerékpárok, valamint az új közlekedési eszközök biztonságos használatáról, vagy a tűzmegelőzésről.

A héten a MABISZ oktatási szakértői különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában hozzák közelebb az iskolásokhoz a biztonság témáját.

– A rendezvény akkor érheti el célját, ha minél szélesebb rétegekhez eljut. Az iskolakezdési időszakban is fontos a balesetek számának csökkentése, a gyermekeknek ismerniük kell a veszélyhelyzeteket, hogy azokat elkerüljék – mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára.