Az újlakás-építések terén is ellentmondásos folyamatokat látnak az elemzők: a fővárosi projektek száma ugyanis összességében némileg mérséklődött tavalyhoz képest, vidéken ugyanakkor bővülés figyelhető meg – hangzott el az M1 Summa című műsorában.

Fordulatot hoztak a nyári hónapok a budapesti használt lakáspiacon – derül ki az Ingatlan.com szeptemberi elemzéséből, amely a június-augusztus közötti időszakot vizsgálta. – A három nyári hónap alatt voltak olyan időszakok, amikor 20 százaléknál nagyobb volt a keresletcsökkenés az előző évhez képest, de átlagosan is két számjegyű volt a mérséklődés – mondta Balogh László, az Ingatlan.com szakértője.

Ez egyre inkább arra utal, hogy a befektetők számára újabb lakás megvásárlása már nem biztos, hogy olyan jó üzlet, mint a prémium államkötvény – tette hozzá Balogh László.

– Az érzékelhető, hogy a bérleti díjak növekedése korlátosabb, mint az árnövekedés volt, és ez a befektetési hozamokat csökkentette – véli Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzője.

Balogh László szerint a nyári időszakban tapasztaltak alapján elképzelhető, hogy megáll vagy jelentősen mérséklődik a budapesti használt lakások piacán öt éve tartó dinamikus áremelkedés.

– A fővárosi használtlakás-piachoz képest ugyanakkor teljesen ellentétesek a budapesti újlakás- és a vidéki használtlakás-piac folyamatai. A Budapesten kívüli használtlakás-piacon ugyanúgy töretlen a kereslet a lakóingatlanok iránt. Tehát valószínűleg a vidéki nagyvárosokban ugyanúgy bővülhet a forgalom, és tovább nőhetnek az árak. A másik szegmens, ahol szintén töretlen a kereslet, pont az új építésű lakások piaca – emelte ki a szakértő.

Az Ingatlan.com kimutatása szerint a fővároson kívüli lakáspiac élénkülésében komoly szerepe lehet annak, hogy a vásárlók hatékonyan ki tudják használni a folyamatosan bővülő állami támogatásokat, a nagyvárosokban pedig nőtt a munkahelyteremtő beruházások száma.

(fotó: Shutterstock)