Ez a több mint "egymilliós szószakadék" kulcsfontosságú a gyermekek szókincsének és olvasási készségének fejlődése szempontjából.


Azok a gyermekek, akiknek csak napi egyetlen könyvet olvasnak, mintegy 290 ezerrel több szót hallanak ötéves korukra, mint azok, akiknek szülei, gondozói nem olvasnak rendszeresen nekik - derült ki a Journal of Developmental and Behavioral Pediatrics című folyóirat online kiadásában közzétett tanulmányból.


"A szókincsből több szóval megismerkedő gyermekek jobban fel lesznek készülve arra, hogy ezeket a szavakat nyomtatásban lássák, amikor iskolába kerülnek. Ezeknek a gyermeknek az olvasási készsége gyorsabban és könnyebben fejlődik"

- magyarázta Jessica Logan adjunktus, a tanulmány vezető szerzője.


A kutatás gondolata abból a korábbi tanulmányból fakadt, amely kimutatta hogy az amerikai gyermekek egynegyedének soha nem olvastak mesét, másik egynegyedüknek nagyon ritkán, hetente egyszer, kétszer.


A kutatók együttműködtek a columbusi városi könyvtárral, amelynek munkatársai azonosították a 100 legkedveltebb gyermekkönyvet a kicsinyek és iskolás kor előttiek körében. A kutatók a két korcsoportból kiválasztottak 30-30 könyvet és egyszerűen megszámolták, hány szó van bennük. A leporellók átlagosan 140 szót tartalmaztak, a gyermek képeskönyvek 228-at.


Ebből számolták ki, hogy mekkora szókinccsel ismerkedhetnek meg a gyermekek születésüktől ötéves korukig feltételezve, hogy hároméves korig leporellókat olvasnak nekik, utána képeskönyveket, és minden meséléskor egy könyvet olvasnak el nekik szüleik.


Számításaik szerint azok a gyermekek, akiknek nem olvasnak szüleik, 4662 szót ismernek meg, a heti egy-két alkalommal mesét hallgatók 63 570-et, a heti 3-5 alkalommal mesét hallgatók 169 520, akiknek naponta olvasnak 296 660-at, és 1 483 300 szót azok, akiknek naponta ötször olvasnak.


"Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebb, bonyolult szavak, mint azok, amelyeket a szülőkkel beszélgetve megismernek" - magyarázta a kutató.