A cukorszint jelző kutya kiképzése két éven át tartott és közel kétmillió forintba került. Hazánkban terápiás, rohamjelző és egyéb segítő kutyák kiképzésére évente csaknem ötvenmillió forintot lehet megpályázni; ez ugyan nem kevés, de a sokszorosára lenne igény.

Hanga egyike azon 3500 magyar gyereknek, akik az 1-es típusú cukorbetegséggel kénytelenek élni. A novekedes.hu által megkérdezettek fele számolt be arról, hogy gyermekük minden szabály betartása és a legnagyobb odafigyelés ellenére is került már vészhelyzetbe.

Az éjszakák különösen kritikusak

Hiszen nem lehet állandóan felébreszteni a gyereket. Nem csoda, hogy Hangáéknál hatalmas megkönnyebbülést hozott Keksz „munkába állása”. A csaknem kétéves kiképzési folyamat során a vörös színű uszkárt arra trenírozták, hogy ne csak az esetleges rohamot jelezze, de képes legyen akár előre kiszimatolni az alacsony vércukorszint közeledtét. És ez egy cukorbeteg gyerek esetében életmentő figyelmeztetés.

– Hanga életének eddigi hat éve sajátos módon egybeesett a vércukorszintmérők rohamos fejlődésével, eleinte szúrni kellett minden méréshez, utána jött a bőr alá beszúrható szenzor, amit egy chippel lehetett leolvasni, ma pedig már a mobiltelefonos applikációval bármelyik pillanatban láthatjuk, mi a helyzet – mesélte az édesanya, Siklóssy-Kókay Zsófia.

– Az talán a legjobb, hogy van még valaki, aki rajtunk kívül is felügyel, vigyáz Hangára – tette hozzá.

Nem simogathatta senki más

A kutyát idegen nem simogathatja és kifejezetten fontos volt, hogy a kiválasztott kutya se igényelje úton-útfélén a figyelmet és a simogatást.

Hanga korábban kifejezetten tartott a kutyáktól, ám Kekszet, aki leginkább egy plüsskutyára hasonlít, az első pillanatban megszerette.

– Semmiféle gyakorlati tapasztalatunk nem volt, így a külföldi szakirodalom mellett egy nemzetközi hírű előadót is meghívtunk 2017-ben, hogy Keksz a lehető legjobb kiképzést kapja. Lényeges volt a kutya mérete, illetve az is pozitív, hogy nem hullik a szőre. Temperamentumra egy önálló, magabiztos kutyát kerestünk, azt pedig tudtuk, hogy a gazdával való együttműködési készségben az uszkárfajta kiváló, így a többi jellemzőre tettük a hangsúlyt – eleveníti fel a kezdeteket Mányik Richárd, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület vezetője.

Hanga korábban kifejezetten tartott a kutyáktól, ám Kekszet, aki leginkább egy plüsskutyára hasonlít, az első pillanatban megszerette. A kiképzés során a törpeuszkárt a szagok alapján trenírozták. A kislány nyálmintáit kellett felismernie és jeleznie, ha az alacsony vércukorszintet jelző szagot érzi.

Keksz diplomás vércukorszint jelző lett

A rohamjelzőket kizárólag a gazdijuk mellett tudják képezni, és ez embertől, kutyától egyaránt nagy koncentrációt igényel.

A NEO vezetője rengeteg segítőkutya kiképzésében vett már részt, de elmondása szerint Keksz betanítása lényegesen több időt és energiát igényelt, mint bármelyik más négylábúé. A rohamjelzőket kizárólag a gazdijuk mellett tudják képezni, és ez embertől, kutyától egyaránt nagy koncentrációt igényel.

A hivatalos kiképzés (amelynek költsége mintegy 1,6 millió forintot tett ki) végén a törpeuszkár lenyűgözte vizsgáztatóit, „diplomás” rohamjelző kutya lett.

Kekszet a rohamjelző segítőkutya kategóriában vizsgáztatták le s Magyarországon a két epilepszia rohamjelző kutya mellett jelenleg az egyedüli, aki cukorszint-jelző kutyaként praktizál.