A Diákhitel1 a valaha volt legalacsonyabb, 1,99%-os kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.

Aki december 16-ig igényli visszamenőleg a teljes első szemeszterre a szabad felhasználású Diákhitel1-et, annak 2020. január 15-ig érkezik meg a számlájára az összeg. Azok a hallgatók, akik december 16. után adják le igénylésüket, a Diákhitel1-et csak március közepén folyósítja részükre a Diákhitel Központ.

Nincs szükség személyes ügyintézésre

Az igénylést megkönnyíti, hogy lehetőség van az elektronikus aláírással történő szerződéskötésre. Ennek köszönhetően személyes megjelenés és papír alapú dokumentumok benyújtása nélkül, néhány perc alatt megköthető a Diákhitel szerződés. Az e-szerződés előfeltétele az Ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Az új lehetőség mellett az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

Nyelvtanulási Diákhitel

A felvehető hitelösszegek a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. A 2019. október 1-től rendelkezésre álló Nyelvtanulási Diákhitel maximum 500 ezer forintig igényelhető.

A szabad felhasználású Diákhitel1 és a Nyelvtanulási Diákhitel továbbra is a valaha volt legalacsonyabb, 1,99%-os kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.

A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu oldalon.

(fotó: Shutterstock)