Az erről szóló oklevelet Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át a Siófoki Szakképzési Centrum Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája részére csütörtökön Marcaliban.

A közlemény idézte Keszthelyi Nikolettát, aki kiemelte: "a tanulók ma már aktív vásárlóként jelennek meg az üzletekben és az online térben is. A hagyományos és az online médiában számos nyílt vagy burkolt reklámmal találkoznak, amelyeket megfontoltan és kritikusan érdemes kezelniük. Ezért is fontos minél korábban felkészíteni a diákokat a tudatos fogyasztói magatartásra, hogy felismerjék a megtévesztő hirdetéseket, és el tudják kerülni az esetleges problémákat."

Az ITM a 2019/2020-as tanévben is meghirdette a diákok mindennapokban használható fogyasztóvédelmi ismereteinek megalapozását szolgáló "Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" pályázatát. A tárca a negyedik alkalommal megjelent kiírás keretében ösztönzi és ismeri el az általános- és középiskolák érdemi intézkedéseit, helyi programjait, szemléletformáló tevékenységét, amellyel a fiatalokat a tudatos fogyasztói magatartás elsajátításában segítik. A pályázat a tanév ideje alatt bármikor benyújtható, a szükséges dokumentumok megtalálhatóak a www.fogyasztovedelem.kormany.hu honlapon, a pályázatok menüpontban.

A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola kitüntető címmel mostanra már 70 iskola, köztük 16 szakképzési centrum 41 szakiskolája büszkélkedhet.

(fotó: Shutterstock)