Népszerű a fiatalok körében a kormány által támogatott külföldi nyelvtanulási program, hiszen az előzetes igényfelmérés szerint nagyon sokan szeretnének részt venni benne, számos iskola ráadásul már most intenzíven szervezi az utazások előkészületeit – tudta meg a Magyar Nemzet.

Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy 1390 tanulói csoport már felvette a kapcsolatot a számára szimpatikus külföldi partnerekkel és ennek köszönhetően 32 300 diák már rendelkezik a jelentkezéshez szükséges befogadó nyilatkozattal, vagyis lényegében már helyet foglalt magának. Pedig az online jelentkezési felület majd csak februárban nyílik meg, ahol a csoportos pályázóknak egy hónapig, az egyéni pályázóknak pedig hatvan napig lesz lehetőségük benyújtani a pályázatot.

Minél hamarabb érdemes elkezdeni

– Ajánljuk a többi érdeklődőnek is, hogy mielőbb ismerkedjenek meg a kurzuskínálattal, tegyék fel személyesen kérdéseiket a külföldi nyelviskoláknak, és szerezzék be tőlük a befogadó nyilatkozatokat – tanácsolta Bartos Mónika.

A külföldi nyelvi kurzusokon való részvételre összesen száznegyvenezer tanuló jogosult. Angol nyelvű képzések Angliában, Írországban és Máltán választhatók, német nyelvterületen Ausztria és Németország kínál tanfolyamokat, emellett Franciaországba is utazhatnak a diákok. A program előfinanszírozott, az utazási és megélhetési támogatást a Tempus Közalapítvány fogja kiutalni a pályázóknak. A kormány döntése értelmében minden tanuló két alkalommal, a kilencedik és a tizenegyedik évfolyamon utazhat külföldre nyelvet tanulni az állam pénzén.

(fotó: Shutterstock)