A Müpa üvegtermében szombaton tizenegytől a Gardrób Művészeti Csoport mutatja be a Lilla és Tündérbogyó című zenés mesejátékot, amely Kádár Annamária érzelmi intelligenciát fejlesztő történetei alapján készült. A megelevenedő képzeletvilágot élő zene (fuvola, gordonka, hárfa) és balett teszi teljessé. Ugyanekkor a Lépcsőteremben a Zenebona - Ne csak hallgasd! - Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel sorozatban a rezgő testeket, vagyis az idiofon hangszereket ismerhetik meg az 5-8 év közötti látogatók. A közös zenéléssel, ismeretek bővítésével és hangszerkészítéssel egybekötött másfél órás programsorozat következő állomásán, április 20-án a rezgő hártyák, vagyis a membranofon hangszerek lesznek a középpontban.


A BMC-ben vasárnap délelőtt zárul Lakatos György ifjúsági sorozata, A játék éve. “Lesz Hangjáték, amikor a g játszik az á-val, a madárcsiripelés az oroszlán ordítással... És ritmusjáték, amikor a Tá játszik a Ti-ti-vel, a szamba a keringővel... A harmóniában a d-moll a C-dúrral, sőt a szójátékban a kevés a merésszel, a lábos a hámossal... Játék, ahol nincs vesztes, és lehet a nyeremény egy zacskó lebbencs…” - így ajánlja a fagottművész tizenegy órakor kezdődő műsorát.


Közlekedésbiztonsági napra várják az érdeklődőket szombaton egész nap Debrecenben a Határ út 7-ben, a bevásárlóközpont parkolójában. Sok más mellett motoros ügyességi viadal, egyedileg épített gépek felvonulása, kiállított kétkerekű járművek, családi programok várják a látogatókat.


Országos Táncház Találkozó és Vásárt rendeznek egész hétvégén a Papp László Budapest Sportarénában. Szombaton egész nap lesz sok más mellett tánctanítás és táncház “Tánchagyományaink” címmel, kézműves foglalkozások, játszóház gyermekeknek, népművészeti vásár és önkéntes véradás. Vasárnap a küzdőtéren egész nap zajlik majd az Aprók Bálja – az „Örökség” programja (Nyugat-Magyarország).


A Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (KMO) vasárnap kilenc órától ingyenes autómodell börzét és találkozót rendeznek három teremben és az intézmény folyosóin. A programon az eredetit mindenben leutánzó modellektől a Matchboxokig számtalan kis kocsi nézegethető az 1:87-es méretaránytól az 1:12-ig. Az autók egy része természetesen gazdát is cserélhet, a nagy gyűjtők pedig szívesen beszélgetnek a hozzájuk lépő fiatalokkal szenvedélyükről és a modellautók világáról. Közben a Magyar Vasúttörténeti Parkban egész hétvégén zajlik Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű kiállítása, az Oldtimer Show. A szervezők vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek: 100 évnél is idősebb motorok és fakerekű autók sokasága, traktorok, harckocsik, buszok, teherautók és gőzmozdonyok is lesznek a felsorakozott ritkaságok között. Mintegy félezer válogatott oldtimert lehet megcsodálni, az egykori KGST-országok járműveitől az amerikai gépekig.


A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban Fábri Péter színdarabjából kiderül, hogyan született az Olimpia. Az aranygyapjas kaland című előadás története példa arra, hogyan változott a harc a kalandozások során játékká, nemes versengéssé. Az előadás szombaton délután három órakor, és vasárnap délelőtt tízkor kezdődik.


A Magyar Természettudományi Múzeumban a hétvége a tavasz első hírnökei közé tartozó kucsmagombáé, egyúttal péntektől vasárnapig bemutatják a tavaszi gombafajokat. A kiállításon nemcsak élő gombákat, hanem élethű gombamúmiákat, azaz fagyasztva-szárított (liofilizált) nyári és őszi gombafajokat is láthatnak az érdeklődők. Lesz gombaszépségverseny, gombahatározás (mindenki vihet magával gombákat, ezeket meghatározzák, kiállítják, és szaktanácsot is adnak az elkészítésükhöz is), mikroszkópos vizsgálat, gombaszimat-szonda (akinek jó a szaglása, egy-egy gombafajra jellemző illatú vegyületmintát megszagolva kitalálhatja, vajon melyik gombához tartozik) és tárlatvezetés a kiállított gombák között. A gyermeksarokban játékos, gombás feladatok, memóriajáték, színezők várják az ifjakat.


Idén is megrendezik az Akvárium Klub lépcsőin a Tavasz Terasz ingyenes programsorozatot. Most vasárnap 11 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél, fergeteges családi bulikoncertet ígérve. Szombaton tíz órától a Tárogató Úti Színpadon Gryllus Vilmos mutatja be Biciklizős albumának dalait. A Budapest Jazz Clubban a Szeleburdi Játéksziget sorozatban a hét utolsó napján tizenegytől az Iszkiri zenekar szórakoztatja a családokat. A Puskin moziban - szintén vasárnap - tíz órától a Kolompos lép fel Furulyás Palkó című zenés, bábos, játékos előadásával. Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban az Alma zenekar muzsikál szombaton tíztől. Szombathelyen az Agora Művelődési Központban vasárnap este öt órától lép fel a 100 Folk Celsius. Sopronban a GYIK Rendezvényházban vasárnap tizenegy órától az Apacuka zenekar adja a talp alá valót.