Az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer hallgató részére folyósított diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt. – tudatta a vezérigazgató.

Magyar Péter hangsúlyozta: az a céljuk, hogy ne legyen Magyarországon és a Kárpát-medencében olyan magyar diák, aki az anyagi körülményei miatt nem jut hozzá a felsőoktatáshoz. A diákhitelnek is köszönhető, hogy 2010 óta 7 százalékkal nőtt Magyarországon a diplomás fiatalok száma – tette hozzá.

Tevékenységük hatékonyságát bizonyítja, hogy felmérésük szerint az ügyfeleik 52 százaléka azt mondta, a hitel lehetősége nélkül nem szerzett volna diplomát – részletezte a vezérigazgató.

Az elmúlt kilenc évben folyamatosan csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata, amely idén júliustól 1,99 százalék. A Diálhitel2 pedig, amely a képzési díjakra fordítható, a kormány támogatási politikája nyomán kamatmentesen vehető fel – emlékeztetett.

Magyar Péter reményét fejezte ki, hogy nagy segítséget jelent majd sok diáknak az októbertől bevezetendő Diákhitel3, amely nyelvtanulásra vehető fel.

Úgy vélekedett, hogy a diákhitelek a jelenlegi kamat- és kereskedelmi banki környezetben már inkább támogatásnak, mint hitelnek minősülnek.

Idén 170 hallgató pályázott tudományos teljesítményével a Diákhitel Központ ösztöndíjára, amely egy éven keresztül havi 70 ezer forint támogatást jelent.

A szakmai zsűri tíz diákot – kémikus-, szobrász-, szociológus-, geográfus-, nyelvész-orientalista-, gépészmérnök- és orvostanhallgatót – tartott érdemesnek a támogatásra, közülük kilencen jelentek meg a rendezvényen.

(fotó: Shutterstock)