A szívbeteg kisbabákat támogatja a Fiatal Családosok Klubja a hazai családszervezetekkel közösen szervezett negyedik, adventi jótékonysági vásárán. Az Okkal dobban Alapítvány képviselte a kis betegeket, a szervezet célja a gyógyulást segítő nyitott inkubátor megvásárlása. A jótékony vásár célja a beruházás támogatása.

Első gyertya a hit ünnepléséért

Az eseményen köszöntőt mondott a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin megnyitó beszédében úgy fogalmazott: a szervezőknek évről évre mindig olyan célt sikerült kiválasztani, amely a legkisebbeknek és a legsérülékenyebbeknek segít. Mint mondta, ő sem ismerte eddig, hogy mi a különbség a zárt és a nyitott inkubátor között. Most tudta meg, hogy az utóbbiakban egyszerűbb hozzáférni a kisbabákhoz, könnyebb kezelni őket.

Szólt arról is, hogy az első adventi vasárnap a hitről szól, az első gyertya meggyújtása a hit ünneplése. Úgy fogalmazott: gondolhatunk arra a hitre, amit ezeknek a gyermekeknek a gyógyulásába vetünk, de arra is, hogy minden kisgyermek megszületése a jövőbe vetett hit.

Egy inkubátor már megvan

Király Nóra, a FICSAK alapítója bejelentette: a mai vásárt megelőzően online kampány indult, ezen már 2 millió forint összegyűlt, vagyis egy inkubátort már biztosan sikerült megvásárolni. Abban bízik, hogy a mai akcióban a második eszköz is meglesz.

Tordas Dániel, gyermekorvos, az Okkal dobban Egyesület képviselője arról beszélt: 18-20 ezer szívbeteg gyermek él Magyarországon, évente ezer gyermek születik ezzel a fejlődési rendellenességgel. Nagy százalékuk már újszülött korban műtétet igényel.

Peták volt a váltópénz

A köszöntők után a résztvevők közösen gyújtották meg az első gyertyát az adventi koszorún, majd a legkisebbeknek a Ringató adott koncertet. Az egész napos programon fellépett az Állami Operaház Gyermekkórusa és Király Viktor is.

A családok petákokért vásárolhatták meg a termékeket, így támogathatták a kitűzött célt. Nagy sikere volt a 800 petákért árult kürtőskalácsnak, párszáz petákért lehetett venni önkéntesek által készített kisebb dísztárgyakat, 5000 peták volt egy ablakba, asztalra helyezhető, karácsonyi díszbe öltöztetett mini gömbtuja, 8000 petákért pedig festményeket árultak.

A koncertek mellett foglalkozásokon is részt vehettek a gyerekek, készíthettek például csillámtetkót, az ügyesebbek pedig a szövést is kipróbálhatták.

Életképek az Adventi jótékonysági vásárról