Ezt a vissza nem térítendő támogatást bárki felveheti, aki családi vagy munkahelyi bölcsődében szeretné elhelyezni a gyermekét vagy gyermekeit. A Magyar Államkincstár arra hívja fel a figyelmet, hogy csak azok a szülők kaphatják meg a támogatást, akik most akarnak visszatérni vagy éppen belépni a munkaerőpiacra, tehát jelenleg nincsenek alkalmazásban. A támogatásban nem részesülhetnek azok a szülők, akik a kérelem benyújtásakor aktívan dolgoznak. Az igényelhető összeg gyermekenként havi legfeljebb 40 ezer forint. Ha a bölcsődei elhelyezésért fizetett díj ennél kevesebb, akkor a támogatás összege értelemszerűen alacsonyabb lesz, ha viszont meghaladja a 40 ezer forintot, akkor a különbözetet a szülőknek kell fizetniük.


Az összesen 11,4 milliárd forint szeptember 1-től áll rendelkezésre legkésőbb 2022. június 31-áig, vagy a keret erejéig.

Mindenhol igénybe vehető

A támogatás az ország egész területén elérhető, amelyet két forrás, uniós keret valamint hazai költségvetés biztosít. Fontos, hogy az igénylő magyarországi lakhellyel illetve tartózkodási hellyel rendelkezzen. A támogatás szeptembertől érhető el , akkor lehet igényelni, és 2022. június 30-ig folyósítják.

Mindig egy adott hónapot fizet ki az Államkincstár, vagyis folyamatosan újra kell igényelni az összeget a bölcsődei ellátást igazoló számlával. A kérelmet legkorábban arra a hónapra lehet benyújtani, amikor a szülő biztosan megkezdi a munkát.

Ügyfélkapus azonosítás és bankszámla kell

És hogy ki lehet az igénylő? A vér szerinti, nevelő vagy örökbefogadó szülő egyaránt, és akár több gyermek után is kérheti a támogatást, a lényeg, hogy mindegyikük 20 hetesnél idősebb legyen.

Az igényt kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár űrlapján, ügyfélkapus azonosítással lehet benyújtani. Fontos az is, hogy a kérelmezőnek legyen bankszámlája, a támogatás összege ugyanis arra érkezik majd.

További részleteket, információkat itt érhet el.