csalad.hu - Hogyan lehet szoros a kapcsolatunk a gyermekünkkel?
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Hogyan lehet szoros a kapcsolatunk a gyermekünkkel?
Jaksa Petra
2019. júl. 25. 5:00
Kisgyermeket nevelünk
Úgy, hogy felülkerekedünk az apró-cseprő vitákon, a hétköznapi bosszúságokon, és a hosszútávú kapcsolatunkra fókuszálunk. Az alábbi praktikus tippek mind ebben segítenek.

Szülőként általában elveszünk a hétköznapi apróságokban. Miért nem csinálja meg a házi feladatát? Nem néz túl sok tévét? Miért nem eszik elég zöldséget? Philippa Perry brit pszichoterapeuta és a The Book You Wish Your Parents Had Read (A könyv, amit bárcsak a szüleid is olvastak volna – a szerk.) című könyv szerzője szerint az apró-cseprő problémák kereszttüzében érdemes időnként megállni, és átgondolni, hogy milyennek szeretnénk látni a kapcsolatunkat a gyermekünkkel 10-20 év múlva. Jó lenne, ha majd a 24 éves Danika elhozná a barátnőjét a vasárnapi családi ebédre? Vagy, ha Julcsi hazajönne vigasztalódni egy komoly csalódás után? A szakértő szerint nem magunkat vagy a gyermekünket, hanem a hosszútávú kapcsolatunkat kell priorizálni. A könyvében is olvasható javaslatok ebben segítenek, melyek jól alkalmazhatók, legyen akár kisebb vagy nagyobb a gyermekünk.

1. Nézzünk magunkba!

Mielőtt bármit tennénk, gondoljuk át „milyen gombot nyomogat bennünk életünk értelme?”

Mondjuk, hogy hirtelen mérgesek leszünk a gyermekünkre. Hisztizik, mert nem akarja, hogy elmenjünk otthonról. Mielőtt bármit tennénk, gondoljuk át „milyen gombot nyomogat bennünk életünk értelme?” Valamit a mi saját gyermekkorunkból hív elő ezzel a viselkedéssel? Próbáljuk meg megérezni a mélyen megbúvó érzéseket a reakciónk mögött! Rengeteg „öröklött” dolog ül meg ugyanis a tudatalattinkban, ami ilyen helyzetekben tör felszínre. A gyermekünk viselkedése lehet, hogy arra emlékeztet minket, amikor kicsiként mi éreztük mellőzve vagy visszautasítva magunkat a szüleink által. Lehet, hogy jogtalanul kiabáltak velünk? Amikor felkapjuk a vizet, azzal tulajdonképpen védekezünk az ellen, hogy ismét olyan sérülékenynek vagy inkompetensnek érezzük magunkat, mint anno gyermekként.

2. Hozzuk rendbe, amit elrontottunk!

Óriási dolog, ha egy szülő tud bocsánatot kérni.

Minden szülő követ el hibákat. Mindenkivel megesik, hogy kiabál valami miatt, pedig tulajdonképpen nem neki volt igaza. A szülő-gyerek kapcsolat egy-egy veszekedés után is szilárd maradhat, de ettől még fontos, hogy az apró sebeket is begyógyítsuk. Ha félreértjük a gyermekünket, vagy nem vesszük őt komolyan, utólag is odamehetünk hozzá azzal, hogy „ne haragudj, bal lábbal keltem fel, nem a te hibád”, vagy „sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom, legközelebb jobban figyelek.” Óriási dolog, ha egy szülő tud bocsánatot kérni. A gyermekünknek nem arra van szüksége, hogy mindig igazunk legyen, hogy biztonságban érezze magát, hanem arra, hogy hitelesek maradjunk a szemében.



3. Kommunikáljunk magunkról!

Tegyük fel, hogy a játszótéren vagyunk a gyermekünkkel, de fázunk és haza szeretnénk menni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk olyasmit mondani, hogy „most már eleget játszottál, fáradt vagy, menjünk haza.” Pedig ahelyett, hogy a gyermekünk nevében beszélnénk, megmondhatnánk őszintén, hogy mi hogyan érezzük magunkat. „Menjünk haza drágám, fázom és unatkozom.” És még valami, szabjuk meg a határainkat, még mielőtt túl késő. Ha tudjuk, hogy általában este 8 körül szakad el a cérna, amikor már ötödszörre szólunk a gyermekünknek, hogy mossa meg végre a fogát, kezdjük el a procedúrát hamarabb, mondjuk fél 8-kor. Ne azt mondjuk, hogy „le kell feküdnöd, mert ki kell aludnod magad”, hanem azt, hogy „fél 8 után már nincs erőm ehhez, fáradt vagyok, szeretném, ha lefeküdnél.” Sőt, néha az is belefér, ha magyarázkodás nélkül azt mondjuk „pizsamába bújni, most rögtön”, nem kell mindig hosszas okfejtésekbe bonyolódni.

4. Legyünk együttműködőek!

Tartsuk észben, hogy a hosszú távú célunk nem a rendezett szoba, hanem hogy a gyermekünk tudjon problémákat megoldani és együttműködni.

Amikor valami olyasmit szeretnénk a gyermekünktől, amit ő nem akar megtenni, három választásunk van: lehetünk merevek és tekintélyelvűek és mondhatjuk, hogy „most azonnal kitakarítod a szobádat”, lehetünk ultralazák és ráhagyhatjuk az egészet, vagy járhatunk az arany középúton, és lehetünk együttműködőek. Ebben az esetben a gyermekünkre teljes jogú személyiségként tekintünk, az ő pártján állunk és nem parancsolgatni vagy manipulálni akarjuk. Ismét azzal kezdjünk, hogy a saját érzéseinket kommunikáljuk felé: „van egy kis problémám ezzel a sok szennyessel a földön”, majd bevonva őt is „Mi történt itt? Nagyon sok a teendőd és nem volt időd rendet tenni? Vagy egy barátod szórta őket a földre? Most mit csináljunk? Esetleg először elpakolhatnád a játékokat és utána együtt összehajtogathatjuk a ruhákat.” Fontos, hogy hagyjuk, hogy a gyermekünk is előálljon valamilyen megoldással, mi pedig vegyük a válaszukat komolyan még akkor is, ha bolondságnak tűnik. Tartsuk észben, hogy a hosszú távú célunk valójában nem a rendezett szoba, hanem hogy a gyermekünk tudjon problémákat megoldani és együttműködni.

5. Vegyük komolyan a gyermekünk érzéseit!

Előfordult már, hogy a csemeténk fagyit akart enni ebéd előtt (vagy helyett)? Mi pedig nem engedtük, ezért óriási hiszti tört ki? Ilyenkor nem okokra és végeláthatatlan magyarázkodásra van szükségük, hanem megnyugtatásra és szimpátiára. Megtaníthatjuk már egészen kicsi korban, hogy szavakba öntse az érzéseit. Ebben az a nagyszerű, hogy ha mi is így teszünk, nagyon hamar rá ragad, így nem lesz szükség több felesleges kirohanásra.

6. Dicsérjünk és jellemezzünk ítélkezés helyett!

Ne azt mondjuk, hogy „jaj, de szép képet festettél!”, dicsérjük ennél sokkal specifikusabban! Például „nézzenek oda, milyen részletesen kidolgoztad azt az autó kereket!”. Ne feledjük, egy gyermek sosem unja meg azt hallani, hogy a szülei büszkék rá!

(fotó: Shutterstock)