A WHO értékelése szerint a 65 dB felett tapasztalható környezeti zaj, vagy annak huzamosabb ideig tartó túllépése komoly egészségkárosodáshoz vezethet. Mindazon túl, hogy az idegrendszerünket folyamatosan ingereljük a hangoskodással, a hallásunknak is nagyon rosszat tesz, továbbá szívritmuszavart is okozhat. A refluxban szenvedők pedig külön veszélynek vannak kitéve, ugyanis a betegség előremenetelét képes meggyorsítani. Kutatók kimutatták, hogy ma ezek a romboló tényezők sejtszinten is érzékelhetők, hiszen telítettük a szervezetünket a zajforrásokkal. A folyamatos hangosságban való lét olyan stresszválaszt indít be az emberi szervezetben, aminek a végeredménye érrendszeri károsodást és szívbetegséget eredményezhet.

A zajhatás legnagyobb mértékben, 70-80%-ban az autók, buszok közlekedéséből származik nemcsak hazánkban, hanem egész Európában, főleg a városokban. Leginkább a városokra jellemző, hogy az egyre erősödő éjszakai zajhatások következtében elmarad a pihentető mélyalvás fázisa. Ezért is vezették be évekkel ezelőtt a 22 óra utáni csendrendeletet, ami Budapesten kerületenként eltérő lehet, vidéken pedig az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem árt tudni, hogy az adott településen vagy városrészben a társasház házirendje szigoríthat rendeleten, de nem mondhat ellent neki.

Viszont, mi magunk is tudunk tenni azért, hogy a csendet minél jobban be tudjuk csempészni a mindennapjainkba. Néhány tipp a halkabb élethez:

1. Ne használjunk folyamatosan elektromos eszközöket! A háztartásban megtalálható elektronikai eszközök jelentős része – számítógép, tv, rádió, óra, stb. – akkor is bocsát ki hangot, amikor aktívan éppen nem használjuk. A teljes áramtalanításuk nem csak a havi számlának tesz jót, hanem az egészségnek is.

2. Ültessünk fát, ahova csak tudunk! A fák jelenléte az életünkben számtalan téren nélkülözhetetlen. Tisztítják a levegőt, esztétikai élményt okoznak, s nem utolsó sorban, rendkívül jó hangszigetelők. Persze, egy bokorsövény is rengeteg hangot tud felfogni, így ha fa ültetésére nincs mód, a bokrok is kiválóak a cél elérésére, de minél magasabb a növényfal, annál több hangot rekeszt az élettéren túlra.

3. Hangszigetelés a lakáson belül is! Természetesen a legjobb módszer az, ha az egész házat hangszigeteljük. De amennyiben ez nem megoldható, fali – és padlószőnyegekkel, a lakás különböző pontjain elhelyezett nagyobb méretű bútorokkal is sokat segíthetünk a komfortérzetünkön. S persze látványnak is kiválóak.

4. Alakítsuk ki a saját „csendszigetünket”! Akár a mindennapokban is tudjunk csökkenteni magunk körül a zajszintet azzal, ha a technikai eszközöket nem azonnal kapcsoljuk be, amint hazaérünk a hangos munkanapból, hanem egy kicsit csendben ülünk otthon. Ez egyben sziesztázásra, és a napi stressz levezetésére is kiváló. Hétvégén vagy ünnepnapokon pedig segítségünkre tud lenni egy park, egy erdős rész, egy kisebb falu valahol a hegyekben, ahol egy kicsit megtisztíthatjuk a szervezetünket a zajtól, s még feltöltődésnek sem utolsók ezek a helyszínek.

Budapesten 2019 januárjára készült el a Zajcsökkentési Intézkedési Terv, ami összegyűjti többek között a legzajosabb kerületeket, utcákat, valamint bemutatja a hosszú távú zajcsökkentési tervet is a fővárosban.