csalad.hu - Balla Eszter: „Abban nem hiszek, hogy a generációk között távolságnak kell lenni”
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Balla Eszter: „Abban nem hiszek, hogy a generációk között távolságnak kell lenni”
Szöveg: Muhari Judit, Fotó: Förster Tamás
2019. aug. 26. 10:29
Ismeretlen ismerős
„Arra jöttem rá, hogy nem kell igazságosnak lenni. Az egyik sok ölelést igényel, a másik több csokit akar. Aki úgy érzi, valami hiányzik neki, elmondja, megbeszéljük, megoldást keresünk.” Egyebek mellett erről is mesélt Balla Eszter színésznő, akivel gyermeknevelésről, családi életről és munkáról beszélgettünk.

Amikor időpontot egyeztettünk, hallottam a telefonban, hogy latolgat, számolgat, melyik nap melyik órájában ér rá. Nyáron is ilyen sok a dolga?

– Mindig úgy kezdem a nyarat, hogy ez most laza lesz. Aztán kiderül, hogy az összes napom olyan sűrű, hogy alig érek a végére. Ha más nem, az otthoni dolgok viszik az időt, például, hogy ennivaló legyen az asztalon. Ez három gyerek mellett minden nap egy kihívás. Program is kell nekik, de aztán valaki felhív, hogy találkozni szeretne vagy átjönne hozzánk. A reggeleket imádom. Fölkelek, még nyugi van, eltervezem, hogy mi lesz ma, aztán persze minden borul. Hetente egyszer jön babysitter, ez a mai nap is ilyen. Ilyenkor reggel elindulok, és mindent elintézek, amit a gyerekekkel nehezebb lenne. A többi időben az anyukám, az anyósom és a férjem segít.

Közel laknak a nagyik?

Az unokatesók gyakran itt alszanak nálunk, a mieink ott alszanak náluk, szóval egy igazi nagycsalád vagyunk.

– Minden családtag úgy keresett ingatlant, hogy közel legyünk egymáshoz. Az unokatesók gyakran itt alszanak nálunk, a mieink ott alszanak náluk, szóval egy igazi nagycsalád vagyunk. Ez fontos nekünk, és így nagyon jó. Én nem így nőttem fel. Sokszor érzem, milyen jó, hogy a gyerekeimnek ez megadatott.

Amikor a nagyszülőkhöz mennek a gyerekek, ad hozzájuk használati útmutatót, tiltólistát?

– Már nem, szabadon engedem őket. 10 éves a nagylányom, nála a legelején próbálkoztam, hogy ki mit csináljon vele, de aztán láttam, hogy ez teljesen felesleges. Az a jó, ha békén hagyom a nagymamákat. Sok, nagyon sok finomság van náluk, és a mesenézésben is engedékenyebbek, mint én. De rengeteg időt töltenek együtt. Anyukám pedagógus volt, ő megfőz, rendet rak, hogy amikor mennek a gyerekek, csak játszani kelljen velük. Az anyósom viszont mindenbe bevonja őket, együtt főznek, tésztát gyúrnak.

Garas Dezső özvegye tésztát gyúr?

– Bizony, istenien főz. Befőz, kertje van, ahol paradicsomot termel, áfonyája is terem, ezeket öntözni, gyomlálni kell. Imádják a gyerekek.

Ön már az oviban is színész szeretett volna lenni?

– Nem, nagyon nem. Fuvoláztam 10 évig, nagyon jól ment, fuvolista akartam lenni, de aztán kamaszként elegem lett belőle, nem szerettem már gyakorolni. Közben Kaposváron a gimnáziumi évek alatt drámatagozatra jártam. Volt egy csodás tanárunk, aki nagyon afelé terelgetett, hogy nekem ezzel kéne foglalkoznom, és idővel én is úgy éreztem, hogy meg kellene próbálnom a színművészetit. Zenész szakra akartam jelentkezni, ami négy év múlva indult volna újra, én meg még csak harmadikos voltam a gimiben. Kérvényeket adtam be, hogy előbb érettségizhessek, ami sikerült is, majd jelentkeztem, és így kerültem 17 évesen a színművészetire. Fölvettek, ami tényleg csodaszámba ment, magam sem gondoltam volna.

Jött is gyorsan a siker…

– Ez igaz, de aztán jöttek a hullámvölgyek is. Először fel sem fogtam, milyen sikeres filmekbe kerültem. Sokan ma is a Moszkva térből és a Kontrollból emlékeznek rám. De a színházban is nagyon jó volt minden. A kaposvári Csiky Gergely Színházba kerültem, jó szerepeket, nagy szerepeket játszottam. Azt gondoltam, hogy ez így van jól, erre vágytam, meg is kaptam. Majd aztán hosszú évekig nem hívtak forgatni. Közben eljöttem Kaposvárról is, azt gondoltam, ez a szekér majd Budapesten is így megy tovább. Aztán nem ment.

Nemrég viszont eljátszotta a Kölcsönlakás egyik főszerepét, és a színházi szerepekben sincs hiány. Elégedett?

– Most nagyon jól érzem magam. Mindig szerettem a műfajok közötti átjárást, és úgy tűnik, hogy egy mainstream filmben, és egy művész filmben is játszhatok. A József Attila Színházban pedig Simon Kornél rendez majd egy új darabban, október közepén kezdődnek a próbák, mellette pedig maradnak a régebb óta játszott szerepeim is. Egy-egy hónapban 8-10 estét játszom majd, ez a gyerekek mellett nekem bőségesen elég. Sokféle dolgot csinálok a színházon és a filmen kívül is. Karitatív, jótékony ügyek felkarolásában veszek részt, a Salva Vita Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok, műsort vezetek, zsűrizek, pszichológiai konferenciákon adok elő.

Három gyermeke van, Emma 9 éves nagylány, Adél 6 éves lesz, Palkó 4. A legnagyobb kiskamasz, a legkisebb óvodás. Nem lehet könnyű.

Régen nagyon engedékeny voltam, de bekeményítettem, egyre szigorúbb vagyok.

– Régen nagyon engedékeny voltam, de bekeményítettem, egyre szigorúbb vagyok. Arra jöttem rá, hogy nem kell igazságosnak lenni. Az egyik sok ölelést igényel, a másik több csokit akar. Aki úgy érzi, valami hiányzik neki, elmondja, megbeszéljük, megoldást keresünk. De nagyon jóban vagyok mindegyikkel, mindenről beszélünk, beszélgetünk. Talán éppen ezért volt, hogy sokszor nem érezték a határt.

Szükség van szülői tekintélyre?

– Igen, szerintem nagyon fontos, de abban nem hiszek, hogy a generációk között távolságnak kell lenni. Én például nagyon jóban vagyok az anyukámmal, de volt egy csomó tabu téma, amiről soha nem beszéltünk. Nekem a gyerekeimmel ilyen már nincs.

Mi foglalkoztatja, érdekli most a két nagyot, Adélt és Emmát?

– Adélnál az utazás miatt a klímakérdés került elő. Nagyon rámentünk a szemét- és műanyagtermelés csökkentésére. Csomagolásmentes boltban, termelői piacon vásárolok, otthon komposztálunk. Erről sokat beszélünk is otthon, és a téma Adélt érintette meg leginkább. Olyan utcában lakunk, ahol alig van forgalom, és lehet biciklizni. Az mondja nekem a napokban: „Tudod, miért biciklizek én most? Mert mindenhol megállok, és a kosaramba szedem a szemetet.” Emma pedig nagyon szeret könyveket nézegetni, olvasni, babázni.

Számítógépezhetnek?

– Igen, korlátozott mennyiségben. Karácsonyra vett a férjem a gyerekeknek, bár szerintem inkább magának, egy Playstationt. Elkezdtek autóversenyezni, az ünnepek alatt többet játszottak. Aztán elmentünk játszóházba, az épület tetején van egy dodzsempálya. Az akkor 3,5 éves kisfiam kitalálta, hogy ő felül a motorra. Ment körbe-körbe a gyerek, én meg csak álltam, és nem értettem, hogy ezt hol tanulta. A férjem rám nézett, és mondta, hogy a Playstation hatása. A mesenézésről is hasonló tapasztalatom van. Megnézünk egy Pixar mesét, aztán megbeszéljük, miről szólt, mit lehetett belőle tanulni. A telefonozás viszont nagyon ritka, csak akkor, ha mondjuk az orvosnál kell várakozni.

Amikor szerveztük a találkozót, mondtam, hogy olyan jó lenne, ha a férje is itt lenne. De kiderült, hogy ő soha nem nyilatkozik. Csak ebben különböznek, vagy másban is?

– Elég más személyiségek vagyunk, de ez jó. Én puhítom őt, ő viszont keményít engem, mindig arra buzdít, hogy álljak ki magamért. Én emocionális vagyok, ő racionális. Például az iskolakeresés idején én voltam, aki mindennek utána járt, aztán hazamentem, és hevesen elmondtam, hogy itt ez tetszett, ott meg az nem. Ő meg hozza a Google térképet, hogy megnézze, hova mennyi idő alatt lehet odaérni. Ezeket mérlegre tettük, és döntöttünk.

19 évvel ezelőtt ismerkedtek meg. Biztosan sok mindent megéltek, jót is, rosszat is. Mi a kapcsolatuk alapja?

Figyelni kell a másikra, és küzdeni a kapcsolatért. Ha a két út nagyon távolodik egymástól, akkor már nehéz újra ugyanarra a pályára kerülni.

– Nem is tudom, nehéz ezt megfogalmazni. Figyelni kell a másikra, és küzdeni a kapcsolatért. A banánhéjon könnyen el lehet csúszni, és ha a két út nagyon távolodik egymástól, akkor már nehéz újra ugyanarra a pályára kerülni. Időben kell megállítani a kisiklást.

Van idejük egymásra?

– Én otthonülő lennék, mert azt a néhány szabad estémet szeretem a gyerekeimmel tölteni. De a férjem ebben szigorú, elvisz vacsorázni, moziba, színházba. De olyan is van, hogy egy-két napra elutazunk. Ő az utazástervező, én meg az összecsomagoló.


Mi jut eszébe az alábbi kifejezésekről?

Csoda: Gyerekeim.

Ajándék: Régebben kapni, most már adni szeretem.

Lendület: Állandóan benne vagyok.

Álmok: Mindig maradjanak!

Derű: Törekszem rá.

A csalad.hu korábbi interjúi is érdeklehetik: Mocsai Lajos: „A nevelés gyönyörűszép közös játék!”; Cél az olimpia: kitörés családi hátszéllel; Boggie: „Naponta rácsodálkozom, milyen boldogságban élünk!”