For the English version follow: Aleksandar Vučić: A „white epidemic” is sweeping Serbia

– Nem azért érkeztem a konferenciára, hogy bárkit kioktassak, hanem hogy tanuljak Erdő Pétertől és más vezetőktől – kezdte beszédét Aleksandar Vučić. Majd a szerb köztársasági elnök elmondta, hogy Szerbiában van egy Kikinda nevű város, amelynek 35 ezer lakosa van.

– Szerbiában tavaly egy Kikinda méretű város lakosságát veszítettük el – illusztrálta az országát jellemző demográfiai helyzetet, hozzátéve, hogy a szerbeknek erre a csökkenésre van egy szavuk: a fehér járvány. Szerbiában egyébként, mint elmondta, Belgrádban a legmagasabb a jólét, és ott a legalacsonyabb a születési arány, míg vidéken a szegényebb területeken születnek többen.

– Ennek vajon az az oka, amit Erdő Péter bíboros mondott, a személyes önzőség, a személyes megvalósítás, vagy más oka van? – tette fel a kérdést a szerb köztársasági elnök.

Aleksandar Vučić szerint senki sem tudja megmondani most, hogy a különböző intézkedések hatásosak lesznek-e, de tanulnunk kell egymástól, hogy tegyünk érte. Pillanatnyilag bármilyen támogatást is adjunk, nem lehet biztosítani a sikert. Orbán Viktort idézve úgy fogalmazott: a szakpolitikai intézkedések úgy működnek, hogy most mindent beleadunk, azután 10 év múlva meglátjuk az eredményeket.

– Minden nap járom Szerbiát, és igyekszem megadni a reményt a megmaradásra a fiataloknak – hangsúlyozta, azzal: céljuk egy olyan állam biztosítása, ahol lehet élni és családot alapítani.

A köztársasági elnök utalt arra, hogy reformok zajlanak Szerbiában.

– Ebben az évben már egész jó eredményeket tudunk felmutatni. Szerbia jelenleg a világ egyik legnagyobb építési területe, elkezdtük finanszírozni és támogatni a gyerekvállalást, többek között megháromszoroztuk a családtámogatásokat. Most látjuk az első legapróbb eredményeket Szerbia legszegényebb térségeiben, de máshol még nem látszanak az eredmények. Nem vagyok túl optimista a jövőt illetően, ezért jöttem ide, hogy tanuljak – fogalmazott.

– A 20. században a legtöbb háborút mi, szerbek vívtuk, most a hangsúly a területi problémák helyett áttevődött az emberek létének kérdésére, a megmaradásunkra. Az elöregedő társadalom, a migráció kérdése sok területet hagy az együttműködésre, arra, hogy megosszuk a tapasztaltokat egymással – folytatta a köztársasági elnök. A sikereikre kitérve pedig beszámolt arról, hogy Szerbiában tavaly a három gyermeket vállaló nők negyede diplomás volt – egy évtizeddel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. A házasságkötések száma egy százalékkal nőtt, és 700 ezerrel több gyermek született, mint az előző évben.

– A demográfia kérdése fontos az állam számára, de csak a polgárokkal való együttműködésben lehet eredményt elérni – hangsúlyozta Aleksandar Vučić. Mint fogalmazott, ünnepelni kell az anyaságot, ez nagyon fontos a túlélés szempontjából. Meg kell erősíteni a család szerepét, olyan körülményeket kell megteremteni, amelyben a családok gyermekeket vállalhatnak.

– Azért jöttem, hogy tanuljak Önöktől. Szerbia készen áll arra, hogy Magyarországgal és a más kelet-európai országokkal együttműködjön, és együtt megoldást találhatunk – zárta szavait a szerb köztársasági elnök.


(Fotó: MTI Koszticsák Szilárd)