Harminckétezer hölgy életmódját és lelki egészségét vizsgálták meg amerikai kutatók, hogy kiderítsék, van-e bármilyen összefüggés az alvás ideje, és például a depresszió kialakulása között. A kutatás eredményét a Journal of Psychiatric Research című szaklapban publikálták - számol be róla az Independent című brit napilap.


A vizsgálatot a coloradói egyetem Boulder és Brigham településen lévő intézete, illetve a bostoni nőklinika munkatársai végezték nővérek bevonásával. A kutatás érdekessége éppen a minta homogenitásában van. Mind a 32.470 hölgynek szinte teljesen megegyező volt a munkarendje és -körülményei, illetve az elvégzendő feladat és stressz is hasonló mértékű volt.


Azt elemezték, miként alakul a bioritmusuk a nap 24 órájában, mikor aktívak, melyik időszakban érzik magukat a leginkább tevékenynek. Illetve arra is kiemelt figyelmet fordítottak, hogy a válaszadók - ha tehetik - mikor kelnek, és mikor vonulnak vissza a hálószobájukba. Az első megállapításból már kiderült, függetlenül a genetikai adottságoktól 12-27 százalékos különbség mutatkozik a depresszió kialakulásának valószínűségében a két szélsőséges időpontban ébredő és fekvő hölgyek között.


A kutatásból úgy tűnik, aki korábban kel, sokkal kisebb valószínűséggel szenved majd lelki betegségben. Rossz hír az éjszaka nagyobb aktivitást mutató embereknek, hogy náluk sűrűbben alakul ki depresszió. A többéves kutatás első adatfelvétele még 2009-ben volt. A résztvevők 37 százaléka mondta, hogy korán kelő, 10 százaléka pedig kifejezetten éjszakai bagolyként jellemezte magát. A maradék 53 százalék érezte úgy, hogy ő teljesen átlagos napirendet követ. Az utolsó kikérdezéskor a résztvevők majdnem tizedéről, 2581 emberről állapították meg, hogy lelki problémákkal küzd, depressziós lett. Közülük 290 hölgy éjszakai típus. Az adatokból az tűnik ki, előnyben vannak a korábban kelők, náluk sokkal kisebb a betegség esélye, még akkor is, ha számításba veszünk más hajlamosító tényezőket, mind például a dohányzást, vagy a szingli életmódot.


Céline Vetter kutatásvezető azt mondta, az eredmények azt mutatják, hogy a depressziót nem elsősorban az életmód, sokkal inkább a napirend befolyásolja. “Sokat számíthat, hogy az ember mennyi időt tölt éberen világosban, természetes fényviszonyok mellett. Ez különösen jelentős hatással bír a lelki betegségekre” - tette hozzá. Most az a feladat, hogy meghatározzák a genetikai adottságok, a napirend és a depresszió kapcsolatát - melyik erősíti, vagy határozza meg a másikat.


Attól függetlenül, hogy az éjszakai baglyok esetében jellemzőbbek a lelki problémák, nem jelenthető ki, hogy minden későn fekvő embernél ki is alakulnak ezek a betegségek. “Bár erősnek mutatkozik a kapcsolat, a napirend hatása viszonylag kicsi” - mondta Céline Vetter, aki azt javasolja mindenkinek, próbálja rendszeresen kipihenni magát, sportoljon, és tartózkodjon amennyit csak tud a szabad levegőn, még világosban.