Munka mellett nagyon nehéz a napi tennivalók közé beilleszteni a sportot - így nyugtatják magukat azok, akik teljesen mellőzik az életükből a rendszeres mozgást. Elmenni a fitneszterembe, vagy körbefutni a telepet valóban időigényes feladat, pláne akkor, ha az ember betartja az ajánlásokat, és valóban legalább fél órán keresztül izzasztja magát. A szakemberek többsége ugyanis azt hangoztatja, hogy a túlságosan rövid sportnak szinte semmilyen pozitív hatása sincs az ember egészségére, pláne a szív- és érrendszerére.

Pedig egy friss amerikai vizsgálat szerint ez nem feltétlenül van így. Egy kutatócsoport 4800 embert követett nyomon 2003-2011 között, a közös az volt bennük, hogy mindegyikük elmúlt már 40 esztendős. Az egészségügyi felmérés a kutatás első két esztendejére korlátozódott, majd azt vizsgálták meg, hogy 2011-ben hányan voltak közülük még az élők sorában. Mint kiderült, összesen 700-an haltak meg a kutatásban részt vett emberek közül. Az amerikai szívgyógyászati társaság szaklapjában (JAHA) megjelent vizsgálat szerint a szakemberek azt vizsgálták, az elhalálozások mennyire voltak a „várható” életkor környékén, vagy attól távol, vagyis az elvárhatónál fiatalabban haltak-e meg. Ezt vetették össze a mozgási szokásaikkal, és ebből következtettek annak hatására.

A kutatók szerint a pár perces „erőlködés” is több, mint a semmi. William E. Kraus, a Duke Egyetem gyógyszerészeti karának professzora, a Nemzeti Rákkutató Intézet (National Cancer Institute) munkatársa azt mondta, bár ennek a felmérésnek az eredménye szerint is aki többet sportolt, hosszabb életre számíthat, de kiderült, hogy jótékony hatással bírt az érintettre az előírásnál kevesebb mozgás is. Ezek egy részére ráadásul nem kell nagyon felkészülni. Se bérlet, se speciális felszerelés nem szükségeltetik ahhoz, hogy valaki tulajdonképpen sporthoz hasonló tevékenységet végezzen – írja a kutatásról beszámoló Independent című lap. A brit sajtótermékben megemlítenek pár apró trükköt is azoknak, akik szeretnének jobban élni saját bőrükben. Ilyen például a lift használatának mellőzése. Két-három emelet nincs legyőzhetetlen magasságban, napi többszöri kis lépcsőzés már javíthatja a kondit. Akkor is lehet valaki „sportos”, ha autóval közlekedik. Csak annyit kell tennie, hogy mondjuk a munkahelye bejárati ajtaja helyett pár utcával arrébb parkol le. Befelé pedig kicsit tempósabban indul meg. A lényeg, hogy némileg növekedjen a szívverések és levegővételek száma. A sok mini etap pedig összességében akár ki is teheti a napi ajánlásban meghatározott fél órát, ami pedig – a kutatás szerint – már vezethet az életkilátások javulásához.



(Család.hu)