Míg a költözést fontolgató fiatal családok fantáziáját leginkább a Balaton környéki és a budapesti agglomeráció érintett települései mozgatják meg, a saját lakás felújítására kérelmezhető milliókra nagy számban mutatkozik igény a hátrányosabb helyzetű keleti megyékben is.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyéből fogadta be a legtöbb igénylést a Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezményre (CSOK) a Takarék-csoport – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a pénzintézet.

Ezek a kérelmek nem feltétlenül odaköltözésről szólnak, hiszen a Falusi CSOK-nál, a hagyományos CSOK-kal ellentétben, meglévő ingatlan felújítására is lehet vissza nem térítendő támogatást kapni – igaz, ez esetben a támogatási összeg legfeljebb felét kaphatja meg a család.

Sokan a saját otthonukat újítják fel

A július 1-jétől induló Falusi CSOK-ra október végéig több mint hétszáz kérelmet fogadtak be, ami több mint 3,2 milliárd forint összeget jelent – közölte a pénzintézet. Eme igénylések közül már csaknem 250 család jutott hozzá a vissza nem térítendő milliókhoz, ez összesen egymilliárd forintnyi Falusi CSOK kiutalását jelenti. A pénzintézet szerint átlagosan 4,6 millió forintot igényelnek a családok, átlagosan mintegy 4 millió forintot kapnak meg.

Érdekes, hogy az eddigi igénylések alapján csak minden ötödik család kérelmez kedvezményes hitelt a Falusi CSOK mellé. Ez is azt mutatja, hogy a tényleges ügyletekben sok lehet a helyben maradó, aki meglévő otthonát újítja fel és bővíti. Egy ilyen beruházás ugyanis adott esetben néhány millió forintból kijöhet.

A Falusi CSOK ingatlan vásárlása és annak felújítása esetén akár tízmillió forint is lehet egy három- vagy többgyermekes családnak. Ha egy nagycsalád az otthonát bővítené, korszerűsítené, akkor ennek az összegnek a felére, vagyis ötmillió forintra jogosult. A vissza nem térítendő támogatás mellé kedvezményes hitelt is lehet igényelni.

(fotó: Shutterstock)