– A romákkal kapcsolatos sztereotip kép megváltoztatásáért elsősorban maguk a romák tudnak tenni, elsősorban a tanulás révén megszerzett tudással. Ezt a kormányzat az esélyegyenlőség megteremtésével, erősítésének elősegítésével tudja támogatni, éppen erről szól a Útravaló program – mondta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

Elmondta: a program célja egyezik a belügyi tárca törekvéseivel, hiszen a tanulók és mentorok olyan dicséretre méltó teljesítményt mutattak fel, amelynek az egész társadalom a hasznát látja.

– A kormány célkitűzéseivel összhangban 4,5 milliárd forintot használhattak fel a program megvalósítására. A hátrányos helyzetű tanulók mindennek nyomán hatékony segítséget kaptak szakképesítés, az érettségi, illetve a diploma megszerzéséhez – közölte Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Hangsúlyozta: mindez annál is inkább fontos, mert a szegénység megszüntetésének a tanulás az egyik leghatékonyabb eszköze.

A rendezvény végén oklevelet vehettek át a program során kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és mentorok. A program keretében az általános iskola 7. osztályától, a középiskola befejezéséig részesültek a tanulók ösztöndíj- és mentorálási támogatásban.

(fotó: Shutterstock)