2017-11-21 08:00:00 Filharmónia koncertsorozat Szegeden

Szent Márton Napi Vigasság Hollókőn

2017. November 11. - 2017. November 11.

Szent Márton Napi Vigasságot rendeznek szombaton a világörökségi Hollókőn - közölte a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Kelecsényi Péter elmondta: a nap során életképeket mutatnak be Szent Márton legendájából a Pajtaárok színpadon, lesznek vidám, mulatságos előadások, középkori és libás játékok Szent László Vitézeivel.

A látogatók a hollókőiek vendégei lesznek meleg teára, forralt borra és zsíros kenyérre. Hollókő piacán libából készült finomságok, házi sütemények, lekvárok és kézimunkák vására lesz. A vásárban megjelenik Ludas Matyi és Döbrögi uraság is, a belevaló legények pedig versenybe szállhatnak a Hollókő Főgúnárja címért.

Kelecsényi Péter hozzátette: a vigasság idején megnyitják a régi Oskola épületét a templom szomszédságában, ahol a gyermekek régi népmeséket nézhetnek és hallgathatnak meg a modern technika segítségével, illetve betekintést kaphatnak, hogy milyen is volt egy régi iskola Hollókőn.

Helyi borokat a Guzsalyas Ház pincéjében lévő Borpatikában és a vásári forgatagban is kóstolhatnak a vendégek, de a Kalácsos, Gazduram Sajtboltja, a Palóc Játszóház, a Hollókői Vár vagy a Holló Jankó Mesejátszótér is várja az idelátogatókat.

A Jó Palócok Egyesülete kézműves foglalkozást tart a gyermekeknek a Falumúzeumban, az egyesületi tagok segítségével kukoricabábokat készíthetnek a kicsik, és megkóstolhatják a mákos kukoricát is.

Megrendezik Hollókő első fájerbajnokságát is Bajnokok Libája néven, a legügyesebb kártyázó egy libával lesz gazdagabb.

(MTI)

Időpont: november 11.

Helyszín: Hollókő