2017-11-21 08:00:00 Filharmónia koncertsorozat Szegeden

Mozart Requiemje a Fiumei Úti Sírkertben

2017. November 1. - 2017. November 1.

November 1-jén központi megemlékezést tartanak a Fiumei Úti Sírkertben, ahol az ünnepségen Mozart Requiemjének kórustételei hangzanak fel a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budapesti Lantos Kórus előadásában.

A ravatalozó előtti téren rendezett hangversenyen Hollerung Gábor vezényel, orgonán Bizják Dóra működik közre - mondta Fiumei Úti SírkertbenSomogyi Tibor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) szolgáltatási igazgatója.

Kiemelte, hogy a temető az ünnepekre való tekintettel meghosszabbított nyitvatartással fogadja a látogatókat október 28. és 31. között, valamint november 3. és 5. között reggel 7-től 19 óráig, november 1-jén és 2-án pedig 20 óráig. Ebben az időszakban autóval is be lehet majd hajtani díjmentesen és időkorlátozás nélkül.

Elmondta, hogy az ünnep alkalmával a látogatók elsősorban saját szeretteik sírját keresik fel, ezért a koncerten kívül különleges programmal nem készülnek, de igény esetén a NÖRI idegenvezetői készséggel állnak a látogatók rendelkezésére, valamint november 1-jén a Deák- és a Kossuth-mauzóleumot is megnyitják az érdeklődők előtt.

(MTI)

Időpont: november 1.

Helyszín: Fiumei Úti Sírkert