2018-12-14 18:00:00 A Magyar Rádió Gyermekkórusának karácsonyi koncertje

Nagyszülők, idősek

Másodfokú hőségriasztás kezdődött

2018. Július 30.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzéseit, illetve az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai javaslatát figyelembe véve az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki az ország egész területére, 2018. július 30-tól 2018. augusztus 3-án éjfélig - közölte a minisztérium.

Idősek a volánnál – mekkora a veszély?

2018. Július 28.

Magyarországon tíz, öt, majd a kor előrehaladtával kétévente hosszabbítani kell a jogosítványokat. Autót vezetni azonban még 80 éves kor felett is lehet, ha azt a sofőr egészségi állapota megengedi. A szakemberek szerint az időskori autóvezetés azonban leginkább azon múlik, hogy a sofőr saját magát alkalmasnak tartja-e a vezetésre.

30 éves kor felett már mindenki küld alvászavarral

2018. Július 27.

Életünk legalább harmadát alvással töltjük, ám ahogy öregszünk, egyre kevesebbet tudunk aludni, illetve egyre felületesebben alszunk. 30 éves kor után kisebb-nagyobb mértékben mindenkinél kialakul valamilyen formában alvászavar - mondta Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeuta a Kossuth Rádióban.

Fesztivál a kékfestés életben tartásáért

2018. Július 27.

A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Kékfestő Fesztivált a hétvégén Nagynyárádon.

Közeledik a nyár első hőhulláma

2018. Július 26.

Közeledik a nyár első komolyabb hőhulláma, de nem kell a tavalyihoz hasonló extrém melegre számítani - mondta Pintér Ferenc, a Meteoklinika igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Ez a madár lesz az év madara jövőre

2018. Július 24.

Az internetes közönség szavazatai alapján a gólyatöcs lesz a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik majd jövőre a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával.

Megvan az örök fiatalság titka?

2018. Július 23.

Egy génmutáció "kikapcsolásával" sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást egereknél a birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak.

Aludjunk jól nyaralás alatt is!

2018. Július 23.

Nyáron könnyen felborulhat az alvási ritmusunk, a hőség, de akár az utazás is kizökkenthet minket. Nemrégiben tudományosan is igazolták, hogy az alvás nemcsak gyógyít, de annak hiánya akár súlyos károsodásokat is okozhat. Növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát - figyelmeztet a Magyar Kardiológusok Társasága.

Muzsikáló udvar program kezdődik Szegeden

2018. Július 23.

Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán július 24-től, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot - közölte a szervező a Filharmónia Magyarország Nkft.

Az EMMI széleskörű párbeszédet indított az ápolási díj emeléséről

2018. Július 20.

A mai demonstráció teljesen nyitott kapukat dönget, hiszen a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthon ápolását vállalják - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

Nyaralás szívproblémával?

2018. Július 19.

A nyaralás ugyan a kikapcsolódás, pihenés ideje, de akár fokozott terhelést is hozhat a szív- és érrendszeri betegeknek - figyelmeztet a Magyar Kardiológusok Társasága.

A Művészetek Völgyébe "költözik" a Néprajzi Múzeum

2018. Július 16.

Első alkalommal enged betekintést készülő új, Kerámia invázió című kiállításába a jelenleg zárva tartó Néprajzi Múzeum a Művészetek Völgyében július 20. és 29. között.

Visszavihetők a szennyezett gyógyszerek a patikákba

2018. Július 16.

Augusztusban visszavihetők a patikákba a szennyezett valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek, amelyeket július 4-én vontak ki a forgalomból - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Megújul a Szent Margit Rendelőintézet

2018. Július 16.

Újabb fejlesztéssel bővül az Egészséges Budapest Program: mintegy 5,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek felújítását és műszerparkjának korszerűsítését.

Nagymamákkal teljes a család

2018. Július 13.

A többgenerációs családok óriási értéket képviselnek – jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Nagymamák Világnapja alkalmából. Novák Katalin hozzátette: folytatódik a Nők 40 program, eddig 222 ezer nő élt a lehetőséggel.

Tovább egyeztet az ápolási díjról az EMMI

2018. Július 13.

Több civil szervezettel egyeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ápolási díjakról csütörtökön - közölte az EMMI.

A bécsiek már többet gyalogolnak, mint autóznak

2018. Július 12.

Egy friss tanulmány szerint az osztrák főváros lakói már több utat tesznek meg gyalog, mint autóval. A legtöbbet a 29 év alattiak és az egyetemisták gyalogolnak. A megkérdezettek háromnegyede biztonságban érzi magát, de több padot és a zebráknál hosszabb zöld jelzést szeretne.

Elkészülhet a félbemaradt Latinovits Színház Debrecenben

2018. Július 12.

Befejeződhet az évekkel korábban félbemaradt debreceni Latinovits Színház beruházása, miután a Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magába foglaló kulturális pályázaton - jelentette be Debrecen polgármestere.

Melyik legyen az Év fája?

2018. Július 9.

Hétfőtől október 8-ig lehet szavazni az Év fájára, amelyet ebben az évben 12 döntős közül választhatnak ki online a szavazók.

Nemzetközi Shakespeare Fesztivál kezdődik ma Gyulán

2018. Július 9.

Ma kezdődik a XIV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban; a vasárnapig tartó eseményen a színházi előadások mellett koncertekkel, filmvetítésekkel és irodalmi programokkal várják a közönséget.