2018-09-26 00:00:00 EuroSkills

Egészséges életmód

Életveszélyes is lehet a hirtelen sportterhelés

2018. Július 12.

Egy autóbaleset hatásához hasonló károkat tud okozni az ember szervezetében a hirtelen, illetve készületlenül túlzásba vitt testedzés. Az amerikai Today című tévéműsorban arra figyelmeztettek, a vese súlyos károsodásához, illetve akár halálhoz is vezethet a durva terhelés.

Zöldségek és gyümölcsök is fokozhatják nap elleni védelmet

2018. Július 11.

A narancssárga vagy piros zöldségek és gyümölcsök, valamint a sötétzöld zöldségek béta-karotin tartalmuk miatt elősegíthetik a bőr napozás közbeni védelmét – mondta A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének vezetője.

Jobb alvók azok a babák, akik korábban kapnak szilárd táplálékot

2018. Július 10.

Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak - olvasható a BBC honlapján.

Alkoholból kevés is sok – mondják a belgák

2018. Július 10.

Az alkoholfagyasztás még kis dózisban is egészségkárosító – állítja a belga közegészségügyi tanács, amely nem csak az ital okozta betegségeket, de a kótyagosan elkövetett baklövéseket is a káros hatások közé sorolta. Mégis, heti 5 korsó sört még elfogadhatónak tart.

Szerződést bontott az EMMI a marihuána legalizálásáról értekező kiadvánnyal

2018. Július 7.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elutasítja a drogok liberalizálásának tervét, ezért szerződést bontott az a DUE Médiahálózattal, amiért az legfrissebb kiadványában – a kormány drogellenes stratégiája ellenére – a marihuána legalizálásáról írt. A minisztérium közölte: nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek.

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

2018. Július 5.

Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.

A napfény javítja a memóriát

2018. Július 5.

Pozitív hatással van az emlékezőképességre a napfény - állapították meg kínai kutatók. A távol-keleti országban a magukra adó hölgyek igyekeznek a nyarat barnulás nélkül átvészelni, arrafelé ugyanis az a szép, ha valakit “sosem” ért még napfény.

Akár ezen is múlhat...

2018. Július 4.

A csonthéjas magvak rendszeres fogyasztása javíthatja a sperma minőségét - ezt állapította meg egy új kutatás, amelyről a BBC News számolt be.

Cukorbetegen is élvezhetem a nyár ízeit?

2018. Július 4.

A nyári szezonban az egyik legjobb, hogy a gyümölcsök és a zöldségek sokkal nagyobb választékban, ráadásul frissen állnak rendelkezésre. A nagy kánikulában az ember ki is van éhezve ezekre a lédús ételekre, a melegebb hónapokban nagy mennyiségben fogyasztjuk őket. Azonban ha valaki cukorbetegséggel küzd, mindenképpen be kell tartania néhány fontos szabályt!

Egyre népszerűbbek a fürdők

2018. Július 3.

Jelentősen bővült a magyarországi fürdők vendégforgalma tavaly, amikor az előzetes adatok szerint 6-7 százalékkal több, közel 42 millió vendéget fogadtak - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség új elnöke sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.

Moss kezet! – kampány indul a fertőzések megelőzése érdekében

2018. Június 30.

Kampányt indít a Semmelweis-nap rendezvénysorozatához kapcsolódva az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága, hogy felhívja a figyelmet a kézmosás fontosságára. A július elsején kezdődő kampány a hónap közepéig tart.

Miért érdemes probiotikumot szedni nyaralás előtt?

2018. Június 30.

A nyaralás alatt, vagy hazaérkezés után kezdődő hasmenés felnőtteknél többnyire inkább csak kellemetlen, de gyermekeknél, időseknél akár kórházi kezelést igénylő kiszáradást is okozhat. A megelőzésben a probiotikumok szedése is segíthet.

Rajtol az allergiás kötőhártya-gyulladás

2018. Június 30.

Az allergiás kötőhártya-gyulladást leggyakrabban a júliustól a hideg beálltáig tartó parlagfű-szezon okozza. Erős viszketést, gyulladást okozhat az uszoda vize és a dohányfüst is.

Másnaposan ne sportoljon!

2018. Június 30.

Nem szabad követni a népi bölcsességet, “kiizzadás” helyett csak újabb ütéseket viszünk be testünkbe, ha másnaposan indulunk sportolni. Az alkohol dehidratáló hatása után egy meleg nyári napon nekiállni futni mindennek nevezhető, csak bölcs dolognak nem.

A betegségek megelőzése a cél

2018. Június 28.

Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A korán ébredők kevésbé depressziósak

2018. Június 28.

Komoly kihatással lehet a napirend a lelki egészségre, a korán kelő nőkről kiderült, hogy kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint akik “éjszakai bagoly” életmódot folytatnak. A helyzeten még a káros szenvedélyek sem tudtak jelentősen rontani.

A fehér ruha nem véd a káros sugaraktól

2018. Június 26.

A napsütés, a leégés okozta daganatos megbetegedések veszélyeire figyelmeztetett Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának egyetemi tanára az M1 aktuális csatornán kedden.

Fogszabályozás okosan - akár árthatunk is a fogainknak

2018. Június 25.

Fogszabályozáskor fokozottan oda kell figyelni a szájhigiénére, ellenkező esetben ugyanis nagyobb eséllyel alakul ki ínygyulladás, fogszuvasodás, és jelentősen megnövekedhet a fogszabályozás ideje – mondta Dr. Rózsa Noémi Katinka, a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikájának igazgatója.

A nyár nem mindenkinek öröm

2018. Június 24.

A nyár sok embernek egyet jelent a napsütéssel, nyaralással, sporttal és szabadidős tevékenységekkel. Vannak azonban olyan emberek is, akik számára a nyár örömök helyett megpróbáltatást és szomorúságot hoz, sőt akár súlyos depresszióba is süllyedhetnek.

Mozdulj Balaton! – avagy nem csak punnyadni lehet a strandon

2018. Június 23.

A balatoni térség 34 településének 37 strandja csatlakozott idén a Mozdulj Balaton! szabadidős sportprogram-sorozathoz.